Kalákában épül

2020.08.26. 15:06

Mesebeli kis templomot építenek Tiszaszigeten – Fotók

A cserepek is a helyükre kerültek a térváriak hangulatos kápolnáján. A kicsiny építészeti gyöngyszemet jövő vasárnap avatják fel szentmise és kulturális műsor keretében.

Tóth A. Péter

Utolsó simítások a térvári kápolna építésén. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

A Tiszaszigethez tartozó Térvár tucatnyi házával alig észrevehető pont Csongrád-Csanád megye térképén. Az országhatáron fekvő települést korábban évtizedeken át Újszentivánhoz sorolták, közel száz lakója napjainkban a tiszaszigetiekkel alkot közösséget.

Tavaly ősszel régészeti ellenőr­zés mellett kezdődtek el a térvári kápolna építésének kivitelezési munkálatai. A településrészre vezető keskeny utat két éve sikerült újraaszfaltozni. Idén szeptemberben egy másik vágyuk is valóra válik, jövő vasárnap avatják kápolnájukat.

– Kis János ötlete volt hat éve a kápolna megépítése, ő Térváron lakott. Sajnálatos, hogy időközben Janika elhunyt, itt temettük el a régi temetőben – mondta lapunknak Ferenczi Ferenc polgármester a férfi sírjára mutatva. Hozzátette: – Ahogy haladunk a kis kápolnánkkal, mindig úgy érezzük, hogy föntről néz le ránk Janika, ha felmerül valamilyen nehézség, ő az, aki átbillent rajta minket. Erőt ad a munkánkhoz.

Kenderesi András, a Páduai Szent Antal Plébánia Egyházközségének világi elnöke és Károsi János önkormányzati képviselő, térvári lakos koordinálja a munkálatokat. Az építésből Tiszasziget és Újszentiván lakói is kivették a részüket.

– András bácsi beszélt a mesteremberekkel, ő és János irányították a munkákat, amikből jelentős részt vállalt Kis István, Janika unokaöccse is. Falusi kalákában készült a kápolna, legtöbben önkéntes munkájukat ajánlották föl az építéshez. Más végezte a bádogozást, a belső burkolásokat, megint más a villanyszerelést és a nemes vakolat felhordását – hangsúlyozta Ferenczi Ferenc.

Ottjártunkkor a legvégén jártak a munkáknak. Újszentivánról várták a bejárati ajtót, a kápolnát körülölelő díszburkolatnak pedig az utolsó tégláit rakták sorba a japán akácok árnyékában. Hamarosan mindennel elkészülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában