Kistelek

2020.09.23. 12:11

150 ezres bírság is járhat a felelőtlen kutyatartóknak

Kisteleken a járási honlapon figyelmeztették a kutyatartókat, vigyázzanak kedvenceikre, hogy ne mászkáljanak gazdátlanul az utcákon. A riasztásban jól működő csapat segíti az ebrendészeti telep vezetőjét.

Imre Péter

Kistelek 2020.09.22. befogott kutyák az ebrendészeti telepen fotó: Kuklis István Délmagyarország DM KI

Fotó: Kuklis István

Vizsgálat indul, aminek 5-től 150 ezer forintig terjedő bírság lehet az eredménye, ha valakinek a kutyája felügyelet nélkül van közterületen Kisteleken – adta hírül a kistelekjaras.hu. Ez országos törvényi előírás, de a járási székhelyen most fokozottabb figyelmet fordítanak a problémára, mert az eb szökésének a megakadályozása – például: kapu, ajtó zárása, hiányos kerítés pótlása – az állattartó kötelessége.

Kedden két kutyát találtunk az ebrendészeti telepen. Fotó: Kuklis István

– Ráadásul, ha a kutya kóborlás közben 8 napon túl gyógyuló sérülést okoz, az már bűncselekmény és a tulajdonos kártérítéssel tartozik a sértett felé – mondta Kiszner István, a 2013-ban létesített kisteleki, önkormányzati fenntartású ebrendészeti telep vezetője, melynek 8 év alatt eddig 1143 lakója volt.

A vétkest első körben figyelmeztetik, majd vizsgálatot kezdeményez ellene a jegyző, annak lehet eredménye a már említett bírság. Mivel a járásban csak Kisteleken működik ilyen telep, akik meg akarnak szabadulni kutyájuktól a környékbeli településekről is beviszik a városba és ott szabadon engedik.

A telep és Kiszner István munkáját Nagy Sándor polgármester, a jegyző, a képviselők és a kisteleki Csellengő Tappancsok Állatmentő Alapítvány segíti.

– A megszabadulásra több verzió van. Elaltathatják a megunt ebet, vagy elajándékozhatják. Mi az utóbbit, az örökbe adást preferáljuk, 2013-tól csak 3 kutyát altattunk el, a menthetetleneket, elgázoltakat. Volt, amelyiknek minden csontja eltört, csak a szemét tudta mozgatni – említette a telepvezető. Alakulásuk évében történt: a buszpályaudvarra riasztották őket, egy kutya lefialt, három kicsinye a busz alatt pihent, így a pilóta nem tudott, nem akart elindulni.

Kedden két kutyát találtunk az ebrendészeti telepen. Fotó: Kuklis István

– Partvissal húztuk, piszkáltuk ki a jármű alól a kölyköket – mesélte mosolyogva. Máskor a gazdája sírján fekvő pulit altatóval lőtték ki, miután felébredt, magához tért, visszament és újra lefeküdt a sírra.

– A tőlünk kikerültek különösen hálásak, hűségesek, de a kutyáért jelentkezők körülményeit megvizsgálják, hogy jó helyre kerül-e az állat – közölte a szakember.

– Jól működik a mintegy 30 fős, magától szerveződött riadóláncunk: a közmunkások, a postások és a Délmagyarország kézbesítői tudják a számom – ami egyébként 20/255-14-33 – és azonnal szólnak, ha valamelyik utcában csellengő és gazdátlan ebet látnak, de a lakosok is értesítenek. Éppen most szóltak a füvet nyíró srácok, hogy a Zrínyi utcában láttak egyet – mondta zárásként Kiszner István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában