Nyolc hónapos koruk óta nevelik őket Bordányban

2020.09.14. 12:51

4 évesek lettek a hármas ikrek – Galéria

Nagy buli volt szeptember 12-én a bordányi Petőfi utcában Ocskóéknál, ahol három ikerfiú, Martin, Márk és Máté ünnepelte negyedik születésnapját. Az ünnepet az ajándékok mellett a Minyonok uralták.

Arany T. János

Hármas ikrek születésnapját ünnepelték.

Fotó: Kuklis István

– Beülhetek? – kérdezte izgatottan Máté, amikor meglátta a születésnapi ajándékát, egy lábbal hajtós gokartot.

– Ez mi? – kérdezte Márk, majd mindannyian nekikezdtek a többi ajándék kicsomagolásának.

A bordányi Ocskó Zoltán, a helyi általános iskola igazgatója és felesége, Ágnes 2017-ben döntötték el, hogy nevelőszülők lesznek. Ismeretségi körükben volt nevelőszülő, ott ismerkedtek meg egy kisfiúval, akit nagyon megszerettek. Barátaik ösztönözték őket, hogy vállalkozzanak a nevelőszülőségre. Egy saját lányuk van, aki már férjhez ment.

Először két tizenéves lány – ma 13 és 15 évesek – került hozzájuk, akik elvesztették édesanyjukat. Nem sokkal ezután nagycsaládosok lettek: egy átmenetileg nehéz helyzetbe került család hármas ikreit fogadták be. A fiúkat 8 és fél hónaposan vették magukhoz, közülük Márk és Martin egypetéjű ikrek, de Máté is velük együtt született. Ők ünnepelték hétvégén negyedik születésnapjukat.

A távirányítós autókba való elemek is a helyükre kerültek, így kisautók, gokartok szaladgáltak az udvaron. Míg az egyik szülő a gyerekekkel foglalkozott, a másiknak jutott egy szusszanásnyi idő beszélgetni.

Ágnes elárulta, hogy akármilyen nagy szegedi játékboltban próbálkoztak, nem találtak három egyforma gokartot, így a netről kellett rendelniük.

A napot az ajándékok mellett a Minyonok uralták: minyonos volt a torta, a díszítés és a fiúk pólója is. A csokis-meggyes, erdei gyümölcsös és raffaello tortákat egy ismerősüktől, Kocsispéter Anettől kapták ajándékba.

Amikor arra kértük Ágnest, hogy néhány szóban jellemezze a fiúkat, azt mondta, mindhárman tüneményesek. Majd hozzátette, Máté a legkisebb és a legbátrabb, Márk óvatos, Martin pedig a legérzékenyebb.

– Olyan, mintha a saját gyerekeink lennének, nagyon szeretjük őket és mindent megteszünk értük – mondta a családfő. Ocskóék hozzátették, az ikrek vér szerinti szülei is szeretik a gyerekeket, de jelenleg sajnos nincs lehetőségük arra, hogy ők neveljék a fiúkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában