Várják az érdeklődőket

2020.09.23. 13:21

Elindultak a vízilabda edzések a Móradombi Uszodába

Már három hete tartanak az edzések.

Munkatársunktól

Már három hete tartanak a vízilabda edzések a Móradombi Uszodában. Fotó: Móra-Net Tv

Mint beszámoltunk róla, pár hónap kényszerű kihagyás után szeptemberben újra megnyitotta kapuit a Móradombi Uszoda. A megnyitást követően birtokba vehették új bázisukat a jövő vízilabdázói, hiszen elindult Mórahalmon a sportág meghonosítása. A város vezetősége is támogatja ezt a kezdeményezést, amellyel meghonosodhat a vízilabda.

Mint a Móra-Net Televízió beszámolt róla, Kerekes Csaba kapta azt a feladatot, hogy élére álljon annak a kezdeményezésnek, hogy Mórahalmon is letegyék a vízilabda alapjait. Kerekes az elmúlt négy évben a szegedi női utánpótlás csapatoknál volt edző és jelenleg ő vezeti a mórahalmi edzéseket.

Már három hete tartanak a vízilabda edzések a Móradombi Uszodában. Fotó: Móra-Net Tv

Már három hete tartanak az edzések az uszodában. Jelenleg több mint harminc fős érdeklődő táborral indult el a sportág a városban. A korosztály vegyes, legfiatalabb gyerek ötéves. 17 órától a kisebb korosztály kezdi meg az edzéseit, 18 órától pedig a nagyobbakkal folytatódik a munka.

– A jövőre nézve még nehéz megfogalmazni a terveket, de szeretnénk, ha pár év múlva eljuthatnának gyerekserdülő, ifjúsági korosztályban esetleg az országos bajnokságra – mondta Kerekes Csaba vezetőedző.

A Mórahalmi Vízisport Klub tervei között szerepel az is, hogy különféle bajnokságok meccseit hozzák a Móradombi Uszodába ezzel is motiválva az utánpótlást, illetve testközelbe hozva megszerettetni a homokháti emberekkel a vízilabdát.

A vízilabda edzésekre folyamatosan várják a jelentkezőket. Érdeklődni lehet a vezetőedzőnél akár személyesen az uszodában, vagy a www.moradombiuszoda.hu weboldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában