Tévés vita

2020.10.20. 12:01

Kovács Pállal vitázott Márki-Zay

Nyilvánosan, a nemrég újraindított városi televízióban vitázott Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, valamint Kovács Pál, a város egyik cége, a HMSZ Zrt. tavaly ősszel felmondott vezetője.

Kovács Erika

20200910 Hódmezővásárhely Közgyűlés a vásárhelyi városházán. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország Képen: Márki-Zay Péter polgármester

Fotó: Archív fotó / Frank Yvette

Voltak-e visszaélések és a polgármesterváltás után tisztogatások – többek között ez is szóba került a nyílt vitán.

Nem pótolták a törzstőkét

– Alapvető változások a tavaly őszi választás után történtek. Az új közgyűlés 1-2 héten belül új igazgatóságot választott. Onnantól radikálisan megváltozott az élet. Nekem másfél hónap elég volt, hogy érezzem, más szelek fújnak – mondta Kovács Pál. Elárulta, azért mondott fel, mert sem emberileg, sem szakmailag nem tudott együttműködni az új vezetéssel.

– Mindig voltak nehézségek a cég működésében. Egy biztos, a gazdasági nehézségeink megoldását az önkormányzat nem segítette. Nem pótolták a törzstőkét, amiről korábban közgyűlési döntés született. Ebből csak 87 millió forintot utaltak át. A fennmaradó részt az új vezetés kapta meg. Akkor tudtuk volna a tervszámainkat teljesíteni, ha lehetőséget kapunk díjemelésre, de ezt az önkormányzat nem vitte be még közgyűlés elé sem. Ezzel szemben az új vezetésnek

megadták ezt a lehetőséget – emelte ki.

Nem voltak politikai tisztogatások

Márki-Zay Péter elismerte, az első közgyűlésen valóban lecserélték a cégek igazgatóságait.

– Amikor láttuk, hogy vannak szabálytalanságok, akkor leváltottuk a vezetőket – indokolt. A polgármester szerint azonban nem politikai tisztogatások történtek. Az önkormányzatnál 13 csoportvezetőből 10 ma is ott dolgozik. Hozzátette, a HMSZ Zrt. veszteséggel működött, a tőkepótlás elmaradását Kovács jogosan kritizálta, de az önkormányzat is nehéz helyzetben volt. Most értek el oda, hogy jövőre konszolidálják a helyzetet.

Több jut most park­gondozásra

Viszontválaszában Kovács Pál kiemelte, távozása óta a cég a parkgondozás költségvezetésére 70 százalékkal kap több előirányzatot és lehetőségük nyílt a korábban nem engedélyezett emelésekre is.

Példaként említette, hogy 25 százalékkal nőtt a nyugdíjaslakópark bérleti díja, 8 százalékkal a közétkeztetés. Utóbbit hiába kérte korábban Kovács, be sem vitték a közgyűlés elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában