Helyi közélet

2020.11.11. 18:20

A vírushelyzet sem vitte el az ösztöndíjakat

A város már csaknem húsz éve saját költségvetéséből támogatja a továbbtanuló fiatalokat. Idén, bár a pandémiás helyzet nagy terheket ró az önkormányzatra, nem csökkentették a diákoknak szánt támogatást.

M. A.

Forrás: Pixabay

Szentes 2002 óta járja saját útját, akkor váltak ki az állami Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatból és hozták létre önálló programjukat a felsőoktatásban tanuló diákok számára, ezen keresztül már több száz diák kapott segítséget tanulmányai folytatásához. Idén 7 millió forintos keretet különítettek el erre a célra a költségvetésben, ezt a vírushelyzet elleni védekezés miatt sem csökkentették.

– Harminc és hetvenezer forint közötti összeggel támogatjuk idén a fiatalokat. Nem csökkentettük a támogatásokat, mert a koronavírus-járványnak egyszer vége lesz, de a felsőoktatásnak nem. Idén százhárman pályáztak, köztük csaknem hatmillió forintot osztottunk szét – tájékoztatott Szabó Zoltán polgármester. Hozzátette, ez egy komoly kiállás a város részéről.

– Minden áron továbbvisszük ezt a támogatási rendszert a jelenlegi körülmények között is, hogy ezzel is segítsük a szociálisan rászoruló családokat – szögezte le a polgármester.

A felsőoktatási ösztöndíjakat a korábbi években ünnepélyes keretek között adták át, ez azonban idén elmaradt: a sikeresen pályázó fiatalok számlaszámukra kapják meg a támogatást, az ösztöndíjakat már át is utalta a szentesi önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában