Évértékelés

2020.12.30. 19:00

A körülményekhez képest jó évet zártak Csanyteleken

A polgármester-választáson ígértek nagy része megvalósult, így komfortosabbá vált a helyiek élete. 2021-ben mozgalmas évet várnak Csanyteleken: több pályázati kiíráson is támogatást ítéltek meg nekik, ezekre koncentrálnak, de templomuk 180. évfordulóját is megünneplik.

Majzik Attila

Erhard Gyula, CSanytelek polgármestere. Fotó: Majzik Attila

– Sok sikeres pályázatunk volt, számos beruházás indult meg idén, emellett megnyugodott a település, mindenki a munkájával foglalkozik. Több vállalkozással is sikerült rendezni az önkormányzat kapcsolatát, könnyebbé vált velük az együttműködés – értékelt Erhard Gyula. A polgármester hozzátette, a gazdálkodásuk stabil, bár észrevették a gépjárműadó elvonását, önerőből is tudtak beruházásokat megvalósítani.

Erhard Gyula úgy értékelt, komfortosabbá vált a lakosság élete az idén. Fotó: Majzik Attila

– Változtatni kellett a szemléleten, de a csanytelekiek partnerek ebben, az adózási morál is jó irányba fordult. Amit a polgármester-­választás előtt megígértem, annak kilencven százaléka megvalósult: gyorsan rendezettebbé tettük a települést, utak újultak meg, rendbe hoztuk a te­metőt, szemétgócpontokat számoltunk fel, összességében kissé komfortosabbá vált a lakosság élete – összegzett.

Mint elmondta, 2021-ben is várják a pályázati lehetőségeket, tervben van a szociális otthon és a konyha felújítása is.

A körülményekhez képest jó évet zártunk, amit terveztünk, azt sikerült is megvalósítani, minden pályázati forrást elnyertünk, amit szerettünk volna, a Magyar Falu programban 27 millió forint, a Belügyminisztériumtól pedig 19 millió forint támogatást kaptuk, az ezekből készült beruházás java része 2021-re készül el

– számolt be Erhard Gyula. Hozzátette, terveik között szerepel a turizmus élénkítése, ennek részeként kishajókikötőt építenek a Tiszán, a falut is érinti majd a megyei kerékpárút-fejlesztés, valamint egy informatikai eszközöket bemutató múzeumot is kialakítanak majd.

– A jövő évünk elég mozgalmasnak néz ki, szeretnénk hivatalossá tenni a testvértelepülési kapcsolatunkat a vajdasági Adorjánnal, 180 éves lesz a templomunk, májusra egy fesztivált is tervezünk, emellett pedig főként az elnyert pályázatok kivitelezésén lesz a hangsúly – mondta el Erhard Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában