Négy kisgyerek, két szoba és egy csupa szív nagymama

Horváthék lakása felé tartva négy kíváncsi szempár tűnt fel az ajtóban: a gyerekek, úgy látszik, már vártak bennünket. Kira hétéves, már iskolás, Konor hat, Ketrin három, ők óvodások, a legkisebb, Emili kétéves, ő még bölcsődés. A nagyok szeptemberben múlt egy éve, hogy a nagymamájukkal élnek, a kicsik februárban kerültek ide.

Nagymamájukkal, Horváth Ibolyával a konyhában ültünk le beszélgetni; szűkös a hely, de rend és tisztaság van.

– Nem kapták meg a megfelelő szülői ellátást a gyerekek, ezért kerültek volna el a családtól.

Én intézetben nőttem fel, nem akartam, hogy ez a sors várjon az unokáimra, ezért hivatalos gyámként magamhoz vettem őket.

Hatvanhárom éves vagyok, nehéz az én koromban már négy kisgyerekkel, de nekik szenteltem az életem, amióta itt vannak. Jó gyerekek, hajlanak a szóra, rendszeresen járnak bölcsődébe, óvodába, iskolába. Sem a gyámügyeseknek, sem a családsegítősöknek nem kellett probléma miatt kijönniük hozzájuk, amióta itt élnek – mondta el az asszony.

Most öten laknak a szoba-konyhás kis önkormányzati bérlakásban, de szeretnének egy nagyobb lakásba költözni, ahol jobban elférnek a gyerekek.

Havonta körülbelül százötvenezer forintból gazdálkodnak, ennyiből kell kijönniük.

– Szerényen élünk, beosztjuk, amink van, így kijövünk valahogy. Sokan támogatnak minket élelmiszerrel, ruházattal vagy játékokkal a gyerekeknek. Sokat köszönhetünk a hivatal dolgozóinak és Krausz Jánosné képviselő asszonynak is, illetve a „Segíteni akarok” csoportnak, Kerekes Áginak és Farkas Dórinak. Ők mindig itt vannak mellettünk: pár hete elromlott a mosógépünk, néhány napon belül kerítettek egy másikat. Hálásak vagyunk nekik – mondott köszönetet Ibolya.

A családot nyáron komoly megrázkódtatás érte, Ibolya sztrókot kapott, újra kellett tanulnia járni és beszélni is.

Hamar felépült, ezt a gyors orvosi segítségnek és annak köszönheti, hogy nagyon akarta a gyógyulást, tudta, hogy a gyerekeknek szükségük van rá. A kicsik csodálattal néznek fel rá, pedig nem engedékeny, ha kell, erélyesen rászól a gyerekseregre, ugyanakkor szigorú szavaiból is sugárzik a szeretet.

A karácsonyra készülve a gyerekek elhalmozzák kívánságokkal, bár ezek közül aligha válhat mind valóra. Kira egy vezethető elektromos autót szeretne, Konor egy ugyanolyan motort, focilabdát, távcsöves puskát és horgászbotot, Ketrin egy biciklit, Emili pedig egy szép babát látna szívesen a fa alatt.

– Bízunk benne, hogy a lehetőségeinkhez képest szép karácsonyunk lesz. Szegényesen élünk, de megvan mindenünk, nem vagyunk nagyravágyóak – mondta az asszony.

Mielőtt indultunk volna, a gyerekek szóvivője, Kira még utánunk szólt: nemcsak maguknak, de a nagymamájuknak is kérnének valamit. Boldogságot és szeretet ajándékoznának mamájuknak karácsonyra.