#Nagylak

2021.01.19. 14:15

Kettős keresztet állított Nagylak az évfordulón

Nagylak határközséget különösen megviselte Trianon, ezért a békediktátum centenáriumára különleges emlékjelet állított. Voltak kezdetben pénzügyi nehézségek, viszont meg tudták rendezni a falunapot, és pályázati sikerei is voltak az önkormányzatnak.

Szabó Imre

A magyar–román határon álló Nagylak község számára anyagi nehézségekkel indult az év. A költségvetés összeállításakor kiderült, hogy az állami támogatás most 12 millióval kevesebb lesz, mert javult a falu adóerő-képessége, ráadásul az is, hogy 11 és fél millió iparűzésiadó-túlfizetést is vissza kell adni az érintett vállalkozásoknak. Kolozsvári Rozália polgármester a problémát úgy próbálta megoldani, hogy rendkívüli települési támogatást kért. Kapott is, 9,2 milliót, így a legégetőbb anyagi gondokat szerencsére maguk mögött hagyhattá

A falu leglátványosabb eseménye a trianoni emlékjel átadása volt. A békediktátum különösen érzékenyen érintette Nagylakot, hiszen az egykori város nagyobb része Romániához került, a határon innen csak a kendergyár és közvetlen környezete maradt. A kettős kereszt kőrisfából készült, Szügyi László csanádpalotai fafaragó kéthavi munkájával. Abban a kis, határhoz közeli parkban helyezték el, ahová a Nemzeti Színház jóvoltából korábban emlékfát is ültettek, és ahová egy kősziklából faragott emlékjel is kerül a szétszakított országot ábrázoló plasztikával.

Az önkormányzat öt beruházásra nyújtott be pályázatot, és ezek közül kettő nyert.

Az egyikből a játszótérre vásároltak új játszóeszközöket – ezeket a jó idő beköszöntével fogják felszerelni –, a másik révén a temetőhöz épülhet térkővel burkolt parkoló. Mindkét pályázat értéke 5-5 millió forint volt. Kolozsvári Rozália azt mondta, azt a három pályázatot, amivel tavaly nem nyertek, idén ismét be fogják nyújtani. Ha sikerrel járnak, bővíteni fogják az orvosi rendelőt, külön várótermet kap a védőnői szolgálat, megoldják a művelődési ház fűtéskorszerűsítését, és beszereznek egy közterület-karbantartó gépet is.

A tavalyi év sikerei között elmondható még, hogy a kendergyárhoz közeli buszmegállóhoz sikerült fedett várót építeni, illetve hogy egy szerencsés időszakban a falunapot is meg tudták rendezni – ez utóbbi a múlt esztendőben nem sok helyen sikerült.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában