Sonkoly Tibor: Csapdába ejteni a vélt valóság lényegét

Húsz négyzetméteres, a MANK vásárhelyi művésztelepén található műterme olyan, mint egy tö­­kéletesen berendezett élettér, kisebb egységekre bontva. Az át­gondolt, jól strukturált térben a hangsúlyos festőállvány köré rendeződnek a hétköznapi, használati tárgyak: a konyhai kellékek, főként az emblematikus, kotyogós kávéfőző, a „nappali” szekció, a munkaeszközök, gépek, vagy az íróasztal mögé pontosan beillesztett pihenőpamlag. Megannyi fókuszpont, az élet izgalmas részlete. A falakon kiválasztott fontosabb festmények, amelyek időnként cserélődnek. A sa­rok­ban, távol a konyhapulttól, tá­nyéron egy szikkadt, hajdani mo­­dellzsemle, feltűnően formás, kerek darab. Színe és formája pont passzol a körülötte elrendezett ke­­rámiaedényekhez.

A zsemle esztétikája

– A tárgyak a környezetemben esztétikai jelentőségűek, a hétköznapiak is, ez egyfajta folyamatos kompozíciós igény. Áthatja a mindennapjaimat, enélkül ihletforrás nélkül maradnék. Amikor minden a szándékaim szerint helyezkedik el, az tökéletes élmény, de ha felborul a rend, az kényszeressé tesz. Valamennyi beállításnak, a használati eszközök elhelyezkedésének jelentősége van: az élethez és a művészethez nekem kell az átlátható, sallangmentes környezet.

A hétköznapok képkivágása

Tibor nem csak külső, alaposan komponált rendjét teremti sajátosan: igényli a nyugalmat, hangulattól sodródónak tartja magát. Szereti a támpontokat, az előre kiszámítható ütemet, de azt nem túl hosszú távon.

Kétsége sincs afelől, hogy belső késztetése ge­netikailag kódolt. Nemcsak a festményein komponál, a környezetét is az egység, a tervezettség, a nélkülözhetetlen harmónia jellemzi. Rosszul tűri a változást, a költözés, a dobozok kuszasága például letaglózza, béklyót von köré. Húsz évig éltek az egykori Szántó Kovács János Általános Iskola tanári lakásában. A nyugdíjazásakor szükséges váltásra két évig készült: megtervezett minden mozzanatot, méretarányos alaprajzzal rendezte be előre későbbi lakásukat. – Mindenkit általános, megszokott környezet vesz körül, érdekes, hogy az alkotók java meglátja azt az összefüggést, azt a fókuszpontot, ami alkotás ihletforrása lehet. Akárcsak egy fény, szín, netán forma. Hiszen ez a festészet lényege: egyetlen izgalmas képkivágással izgalmassá tenni egy apró momentumot. Saját értelmezésben megmutatni a valóságot.

Rejtőzködő valóság

Magabiztos ember benyomását kelti, nyoma sincs látszólag kétségeinek, miközben a töprengő alkata nyilvánvaló.

– A saját munkámmal kapcsolatban mindig is kételkedő voltam és leszek. Olykor hosszabb ideig elégedetlenkedem, néha viszont is­­mét felfedezem ré­gebbi festményeim korábban rejtett mondandóját. Valószínűleg ezért térek vissza újra és újra a korábbiakhoz: munkásságom azon pontjait szedem össze, ahol érzem, hogy rendben vagyok. Folyamatosak a kétségeim, hogy a töretlen fejlődésben vajon mit akarok és mit érdemes kifejeznem. A saját belső mércém mellett sajnos mind foglalkoztatnak a kor elvárásai, miközben tudom, ettől el kell sza­­kadnom. Nem adhatom meg magam a külső nyomásnak – fo­­galmazta meg.

Cetlikre vetett éjjeli gondolatok

„Vannak emberek, akik kevesebb, mások több törvényszerűséget fogalmaznak meg. Vannak, akik arra törekszenek, hogy egyre több összefüggést fedezzenek fel és mutassanak meg másoknak. Az ébrenlét óráiban környezetünkben általában káoszt érzékelünk. Mindaddig, míg kezdjük átélni az általunk ismert – esetleg tudatalatti, vagy célirányosan feltárt – törvényszerűségeket. Műteremben ugyanezt élem át. Így indítom el a munkát, és igyekszem így befejezni. Fontosnak tartom, hogy műveimben tükröződjön ez a folyamat. A képen legyen látható a rendetlenségből kilépő rend folyamata. A néző így tud – meglévő tapasztalatait felhasználva – közelebb férkőzni hozzá. Érződjön az alkotás folyamata” – írja Tibor gyűjteményes füzetébe, ahová a napközben sebtében, sőt, gyakran éjjel ébredve cetlikre vetett gondolatait, társadalmi reflexiókat, bölcseleteket másolja át. Felvetéseit kénytelen azonnal lejegyezni, hiszen nem csak festészete rajtaütésszerű.

A körülmények kényszere alatt

– A valóság érzete függ érzelmi állapotunktól is. A vélt lényeg gyorsan változhat, sőt elillanhat. Ezért festés közben arra törekszem, hogy az éppen vélt valóság lényegét minél gyorsabban „csapdába ejtsem”

– fogalmazta meg Tibor expresszív alkotói folyamatáról. Az élményszerű képeit gyakran ő maga is csak utólag értelmezi és magyarázza. Ahogy mondta: ez mindig így volt, ezért rímelnek régebbi képei mai munkáira. Sokszor kényszerült szünetekre, ennek egyetlen előnye, hogy nem került a rutin formalitásába. Az izzadságszagú műveket képtelen vállalni, az egyetlen lendülettel megszülető alkotásokat tartja hitelesnek. Mi­­közben szerencsésnek érzi ma­­gát, hogy lehetőséget kapott az önkifejezésre. Az élet számtalan nehézségén átsegítette az a gondolat, hogy adottságától soha nem foszthatják meg

Dekoratív hatások

Pályáját hosszabb időszakok előzték meg: előbb díszletfestőként a Szegedi Nemzeti Színháznál, plakátfestőként a Moziüzemi Vállalatnál dolgozott, később foglalkoztatták reklámgrafikusként is Vásárhelyen. Majd 1994 és 2003 között általános iskolai rajztanár volt. Öt évig vezette a Városi Képzőművészeti Kört. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Franciaországban ötször járt tanulmányúton, egyszer Velencében. Mónus István-díjat, majd Weisz Mihály-díjat kapott a 41., majd 45. Vásárhelyi Őszi Tárlaton; munkajutalmat vehetett át 2001-ben és 2004-ben a sorban a 48. és 51. Őszi Tárlaton. Napjainkig a képzőművészeti tárlat aktív résztvevője.

Mesterei: Csikós Miklós, majd Füstös Zoltán festőművészek. Hincz Gyula a zebegényi Szőnyi István Szabadiskolában. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakán Cs. Pataj Mihály oktatta.

Munkáira jellemző a bensőségesebb, realista megfogalmazás; időnként expresszívebb, dekoratív hatásokkal, lendületes ecsetkezeléssel. Váltogatja az olaj- és a pasztelltechnikákat.