#Makó

2021.02.05. 18:31

Mégis lesz Makón járdaprogram

Tavaly a járványt kísérő gazdasági válság miatt nem tudott saját költségvetésű járdaprogramot indítani a makói önkormányzat, idén viszont lesz erre lehetőség – derült ki Farkas Éva Erzsébet polgármester legutóbbi online tájékoztatóján.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Emlékezetes, 2019-ben a ma­kói önkormányzat saját erőből 160 millió forintot költött járdák építésére, felújítására, amit kiegészített az, hogy a központilag finanszírozott közmunkaprogram keretében is indult hasonló beruházás. Tavaly saját forrásból nem in­­dult járdaprogram, csupán a Start közmunkaprogram részeként, mintegy 60 millió forint értékben.

Idén viszont mindkétféle járdaépítési programot tervezik folytatni. A polgármester azt mondta, ez annak köszönhető, hogy az önkormányzat várhatóan mintegy 230 millió forint állami támogatásban részesül, kompenzálva a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adójának kiesését. Ennek nagy részét a járdákra fordítják. A pénz két részletben, júniusban és októberben érkezik meg a város számlájára.

Fotó: Szabó Imre

A járdaprogramot a korábbi szokásoknak megfelelően, az egyéni körzettel rendelkező képviselőkkel egyeztetve állítják össze, és ezúttal is minden körzet egyenlő arányban kap lehetőséget a beruházásra. A munkára helybeli vállalkozók kapnak megbízást. Mindezt pedig kiegészíti a közmunkaprogramos járdafelújítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában