A kerékpárút menti információs táblákat is cserélték

2021.03.23. 16:32

Hamarosan új utcanévtáblák díszítik Bordányt

– Sokaknak feltűnt már a Benke Gedeon és a Petőfi ut­ca kereszteződésében az új utcanévtáblákat tartalmazó oszlop, amit tesztjelleggel he­­lyeztek ki a településfejlesztés munkatársai a falu az aránylag legforgalmasabb csomópontjában. Ez a prototípusa a településen hamarosan ki­­helyezendő összes táblának, amelyek önkormányzati önerőből készülnek – mondta Tanács Gábor polgármester.

Munkatársunktól
Hamarosan új utcanévtáblák díszítik Bordányt

A minta. Hamarosan Bordány harmincöt kereszteződésében cserélik le ilyenre az utcanévtáblákat. Fotó: Gyuris János

Fotó: Gyuris János

Az új táblákat minden útkereszteződésbe kihelyezik, ami pontosan 35 kereszteződést jelent, ebből hét nagyobb kereszteződésekbe kerül, jellemzően a főútra. A tábla oszlopain jelzik a településen elérhető wifipontokat is.

Az új táblák pontosan mutatják az utcákat, illetve a házszámtartományt. Lehetőség van az oszlopokra a fontosabb intézményeket jelző táblák el­helyezésére, sőt a tervek szerint a vállalkozók is kérhetik, hogy jelöljék őket egy-egy külön útirányjelző táblán. A munkálatokat az elkövetkezendő hetekben elvégzik.

A minta. Hamarosan Bordány harmincöt kereszteződésében cserélik le ilyenre az utcanévtáblákat.
Fotó: Gyuris János

Az újrahasznosítás jegyében a régi táblák egy részét felhasználják: a tartóoszlopokat ugyanis felújítják, és azokból forgalomterelőket készítenek. Többek között a Szent István tér oldalában találkozhatnak majd ismét velük az arra járók.

Az önkormányzat önerőből cserélte le azt a nyolc hibás, vagy megrongálódott táblát is, amelyek a kerékpárút mentén találhatók. Ez a beruházás többek között azért volt fontos, mert az elhasználódottság mellett a 2008-ban nevet változtatott ifjúsági szálláshely is indokolttá tette a táblákon található adatok frissítését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában