Újabb fűtőházat is kifestenek

2021.03.26. 17:11

Méhlegelő: A Városmetamorfózis újabb állomása

Az utóbbi hetekben többfelé láthattak a szegediek körbekerített, feltört részeket füves közterületeken. Kiderült: a Mondolo Egyesület és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. telepített tíz méhlegelőt a Városmetamorfózis projekt részeként, ezeket a környezetgazdálkodás gondozza majd. Vadvirágos rét kerül egy újabb fűtőházra is.

Farkas Judit

A feltört gyepek helyén vadvirágok illatoznak majd: így készültek a méhlegelők. Májustól számíthatunk virágkavalkádra. Fotó: Mondolo Egyesület

Fotó: Bogdan Korosi

„Ide vadvirágos rétet vetettünk. Kérlek, vigyázz rá!” – áll tíz táblán is Szegeden, a korábban szalaggal kijelölt, gyepmentessé tett területek mellett. A legjobb tipp a rejtélyes földdarabokra, ahogy a Mondolo Egyesület is kiemelte, az ufóleszállópálya volt, de most fény derült az igazságra: méhlegelőket telepítenek. A mai virágos növényfajok mintegy 87 százaléka rovarbeporzású, míg a termesztett növényeink 85 százalékának van szüksége rovarok segítségére a szaporodásban. Az egyesület honlapján részletesen is elolvashatják az érdeklődők, miért fontos a méhlegelő telepítése és a beporzók védelme.

Fotó: Mondolo Egyesület

300 hektárnyi gyep

A „Beporzó Hadművelet” a Mondolo Egyesület és a Szetáv városrehabilitációs programjának része, aminek eddigi állomásairól hírt adtunk lapunkban. A Városmetamorfózis negyedik ütemében a városi biodiverzitás, azaz fajgazdagság csökkenése ellen próbál tenni az egyesület, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel együttműködve. A cél a beporzók segítése ismeretterjesztéssel és gyakorlati megoldásokkal. Makrai László, a környezetgazdálkodás vezetője videóban is elmagyarázta, mi készül. A Kft. Szeged közterületeinek fenntartója, 3 millió négyzetméter, azaz 300 hektár gyep tartozik hozzájuk. Ezeket májustól októberig nyírják, 6-8 alkalommal. A nyírt gyepek azonban növényfajok tekintetében elszegényednek, „kultúrsivatagok” alakulnak ki, különösen a sűrűn beépített panelkörzetekben, lakótelepek környékén.

Magkeveréket vetettek el

Tavaly kezdtek el gondolkodni, hogyan tudnák visszatelepíteni ezekbe a gyepekbe a virágzó kétszikű növényeket, amik a beporzó rovarokat is segítik – aztán jelentkezett náluk a Mondolo Egyesület, hasonló ötlettel. – Gyepfeltörést végzünk, magkeveréket vetünk el, belocsoljuk, és a vadvirágos területeket gondozni is mi fogjuk – mondta el Makrai László. Azt akarják elérni, hogy a két tucat növényfaj és -fajta magot hozzon, és saját magát szaporítsa a következő évben.

- Az emberek távol kerültek a természettől. El kell magyarázni nekik, hogy ez nem egy gondozatlan terület, ahol abbahagyták a közterület-fenntartást, hanem méhlegelő. Az viszont értékelhető lesz, hogy az ablakukból egy vadvirágos rétre látnak majd.

A feltört gyepek helyén vadvirágok illatoznak majd: így készültek a méhlegelők. Májustól számíthatunk virágkavalkádra. Fotó: Mondolo Egyesület

Méhlegelő a fűtőházon

Dobai Tibortól, az egyesület tagjától megtudtuk, hogy városszerte tíz helyen alakítanak ki méhlegelőket. Ezek elsősorban, de nem kizárólag panelkörzetekbe kerülnek. Lesz például a Zápor-tó mellett a Kálvária és a Szent György téren is – ott tavaly is láttunk más egy kis rétet. Újabb falfestmény is készül egy fűtőházra, vadvirágos rétet festenek rá. A legnagyobb méhlegelőt oda telepítették – az Urbanology.hu oldalon találják meg az érdeklődők a Városmetamorfózis projekt falfestményeihez tartozó ismeretterjesztő anyagokat. A növények a következő hetekben kezdenek el kibújni a talajból, virágkavalkádra májustól számíthatnak a szegediek. A magkeverékkel egy nemzetközi cég támogatta a projektet.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában