a tengó és a pingpong szerelemgyereke

2021.03.10. 18:15

Új sportolási lehetőség nyílt a szentesi sporttelepen

– Tavaly október óta terveztük, hogy egy új eszközzel bővítjük a sportolási, kikapcsolódási lehetőségeket a városban. Úgy láttuk, hogy van igény a teqballra, jó helye lesz itt ennek az asztalnak – mondta el Szabó Zoltán, Szentes polgármestere az új sporteszköz átadásán.

M.A.

Játék közben nincs fizikai kontaktus, így „járványbiztos” az új sporteszköz. Fotó: Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

A teqball asztalt a Pusztai László Sporttelepen, a klubház mellett állították fel. Ez a második ilyen sportszer a városban, az elsőt a Klauzál Gábor Általános Iskolánál szerelték fel még januárban.

Játék közben nincs fizikai kontaktus, így „járványbiztos” az új sporteszköz. Fotó: Majzik Attila

Akik nem ismernék még ezt a sportágat: a teqball leginkább a tengó és a pingpong „szerelemgyereke”, a játékban a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával egy ívelt asztalon kell egymásnak passzolgatni a labdát.

Mint Rakk László, a Sportközpont vezetője elmondta, a sport előnye, hogy a jelenlegi korlátozás mellett is játszható, hiszen nincs benne fizikai kontaktus, és legfeljebb négyen játsszák.

Szabó Zoltán hozzátette, amennyiben van további igény a városban erre a sportra, akkor újabb teqball asztalokat is fel fognak állítani Szentesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában