A Professzorok Batthyány Köre elnöke beszélt

2021.04.06. 18:41

A vásárhelyi polgármestert nem tartják olyan jelentős személyiségnek, akivel foglalkozni kell

A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Sótonyi Péter, a Professzorok Battyhány Köre elnöke újságírói kérdésre azt mondta, Márki-Zay Pétert nem tartják olyan jelentős személyiségnek, hogy foglalkozni kelljen vele.

Kovács Erika

2021.02.03. Budapest Prof. Dr. Sótonyi Péter Állatorvos Tudományi Egyetem rektora Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád

A hódmezővásárhelyi polgármester, aki miniszterelnök-jelölti ambíciókkal is bír, egyik vasárnapi élő videóbejelentkezésében kijelentette, hogy már a Professzorok Batthyány Köre is kihátrált a kormány mögül. Többek között ezt is cáfolta a professzor.

Sótonyi Péter közrádióbeli szereplésének az volt az apropója, hogy a Professzorok Battyhány Köre közleményben mondott köszönetet a magyar egészségügy helytállásáért a koronavírus elleni küzdelemben.

Megköszönték az egészségügyisek helytállását

„Köszönet és aggodalom, csak az intézkedések következetes és fegyelmezett betartásával lehet sikert elérni a járvány elleni küzdelemben” – áll többek között a közleményben.

– Elérkezettnek láttuk az időt, hogy köszönetet mondjunk a magyar egészségügyben dolgozó orvosoknak, ápolóknak, szakszemélyzetnek azért, hogy hihetetlen hősiességgel vesznek részt a vírus elleni küzdelemben – emelte ki.

A döntéshozók adnak a véleményükre

A rádióinterjúban Márki-Zay Péter közelmúltban tett kijelentéseiről is kérdezték Sótonyi Pétert. Kiderült, hogy a professzor ismeri Márki-Zay Péter nemrégiben tett nyilatkozatát, amiben a vásárhelyi polgármester azt mondta, „ Amikor még én is támogattam a Fideszt, a Professzorok Battyhány Köre egy nagy koszorúban állt Orbán Viktor mögött. A Békemenet sem igazán a professzorok felvonulása volt, de hogyha most megnézzük, akkor már Békemenet sincsen, már a Professzorok Batthyány Köre sem áll oda. Ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.”

– A Professzorok Battyhány Körének nem kell mindig fecsegni, a médiában üzengetni, se a kormánynak, se az ellenzéknek. Sokkal fontosabb, hogy a döntéshozók adnak a véleményünkre, kikérik a véleményünket, amit sokféle csatornán tudtunk hozzájuk eljuttatni. Erre egyébként igényt is tart a magyar kormány – mondta Sótonyi Péter, a Professzorok Battyhány Köre elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Sótonyi Péter szerint Márki-Zay Péter lebunkózta a vidékieket

– Márki-Zay Péter ezzel a nyilatkozatával tulajdonképpen lebunkózta, és egyben elég jól össze is kovácsolta a vidéki embereket, mert nem hiszem, hogy ezeket a mondatokat jó néven vették tőle.

Sótonyi Péter hangsúlyozta, a Professzorok Battyhány Köre nem Márki-Zay Péter kijelentései miatt adta ki a közleményét, de megerősítette, nem hátráltak ki a kormány mögül.

– Ez a kormány magyar, nemzeti, keresztény és konzervatív értékrendet képvisel, amit a mi körünk is – emelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában