A túlszaporulatot akadályoznák meg

2021.04.13. 16:00

Ezernégyszáz kutyát ivartalaníttatnak

Mindössze tíz százalékra becsülik országosan az ivartalanított kutyák számát.

Munkatársunktól

Szeged, 20210412. Kormányzati ivartalanítási program indult. Képen: kutyasétáltatás. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

Ez elenyésző ahhoz képest, hogy szakemberek szerint is így csökkenthető a nem kívánt szaporulat. Egy ivaros szuka és kan kutya, valamint azok szintén ivaros leszármazottaik sokasodásával hat év alatt akár 67 ezer újabb állat születhet.

Az ötezer fő alatti településekre koncentrál egy a közelmúltban elindított országos program: 50 millió forintból körülbelül 1400 kutya műtéti költségeit fedezi a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A Nébih közleménye szerint az ivartalanítással szembeni tévhitek erősebben élnek a falvakban, és gyakran hiányzik a megfelelő szakmai háttér az operációk elvégzéséhez. Bár azóta, hogy kötelező a csipes megjelölés, kevesebben kerülnek az ebrendészeti telepekre, még így is több mint 17 ezer kutyát fogtak be tavaly – hívta fel a figyelmet Bognár Lajos országos főállatorvos.

Ivartalanítással számos betegség is megelőzhető. Fotó: Frank Yvette

Kiemelte: a program elindításával a szaporulat csökkentése mellett fontos cél a tévhitek eloszlatása. A beavatkozás többek között mérsékli a domináns viselkedést, visszafogja a szökési hajlamot, de csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is. A kutyák egészségére nézve tehát sokkal több pozitívuma van az ivartalanításnak, mint azt a legtöbben gondolják. A program az előzetes tervek szerint 2021 év végéig tart. A beavatkozásokat a megbízott állatorvosok végzik, hetven százalékban szuka kutyákon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában