Elsősorban saját magának akart bizonyítani

2021.04.14. 08:30

Makói lány képviseli megyénket a Tündérszépek országos szépségversenyén

Tavaly a megyei fordulóba se jutott be, de bizonyítani akarta, hogy többre képes. Ezért jelentkezett idén is a Tündérszépek versenyre Mihalek Ágnes, aki most döntős lehet. A makói diáklány futással kezdte meg az alakformálást, és már nagyon várja, hogy a felkészítő tábor elkezdődjön.

T. K.

Szeged, 20210413. Mihalek Ágnes a Tündérszépek 2021 verseny megyei döntõse. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Tavaly után idén is van Csongrád-Csanád megyei döntőse a Tündérszépek országos szépségversenynek: a makói Mi­­halek Ágnes képviselhet bennünket a rangos megmérettetésen. A 19 éves diáklány tavaly a regionális fordulóba se került be, idei jelentkezésével kifejezetten az volt a célja, hogy bebizonyítsa: többre képes.

– Sokat fejlődtem az elmúlt időszakban, és ezt meg szerettem volna mutatni. Bár nagyon szép lányok voltak az ellenfelek, bíztam benne, hogy bejuthatok a döntőbe. Az eredményhirdetés napján ott ültem a gép előtt, és frissítgettem az oldalt, hogy azonnal megtudhassam az eredményt. Rettenetesen örültem, azonnal felhívtam az összes barátomat, hogy elújságoljam nekik

– mesélte.

Mivel jelenleg a közönségdíjas versenyzők fordulója zajlik, Áginak egyelőre nincs teendője, arról sem kapott még információt, mikor kezdődik a felkészítő tábor.

Mihalek Ágnes képviseli megyénket az országos szépségversenyen. Fotó: Frank Yvette

– Már jelentkeztem koronavírus-oltásra, remélem, ad­­digra meg is kapom, így nem lesz akadálya, hogy részt vegyek a programon. Addig viszont a tanulásra koncentrálok, hiszen jelenleg két iskolába is járok. A fogtechnikusi képzés mellett elkezdtem egy féléves körmöstanfolyamot is azért, hogy a tanulás mellett dolgozni is tudjak. Nekem ez fontos, hogy minél önállóbb legyek, 16 éves korom óta van saját keresetem. Nemrégiben megszereztem a jogosítványt is, így már az utazásokat is meg tudom egyedül oldani – magyarázta. Egyelőre tehát a mindennapi életében nem hozott jelentős változást a döntőbe jutás, a formába lendüléssel azonban már elkezdett foglalkozni.

– Korábban rendszeresen jártam edzőterembe, erre azonban most nincs lehetőség. Egy ideig így nem sportoltam, de ez az eredmény most motivációt adott, ezért elkezdtem futni. Az étkezésemre szerencsére csak annyiban kell odafigyelnem, hogy ne egyek olyan hizlaló nassolnivalókat, mint a csipsz vagy a gumicukor. A csokinak viszont néha sajnos nem tudok ellenállni – nevetett.

Megyénk legszebbnek vá­­lasztott lányára szerelme is büszke: ahogy Ági mesélte, mostanában már Tündérszépemnek becézi.

– Szerencsére nem jelent neki gondot, hogy fotózásokra járok, és a versenyzésben is támogat. Bízom benne, hogy a jövőben megszaporodnak majd a felkéréseim, ezért fontos volt, hogy ez ne jelentsen számára problémát

– tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában