Elege lett a szemetelőkből

2021.04.25. 10:00

Telehordták a makói Sarkantyú utcai telket, a rendőrség már nyomoz – Galéria

Megint teleszemeteltek egy üres telket a makói Honvéd városrészben, a Sarkantyú utcában, most azonban a terület egyik gazdájának elege lett: a hulladék között talált kidobott levelek címzettjeit feljelentette. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Szabó Imre

Jakab László a szeméthegy mellett. Elege lett, feljelentést tett – Fotó: Szabó Imre

– Ez a Sarkantyú utcai telek több tulajdonosé, az egyik a feleségem

– magyarázta a helyzetet a szeméthalmok mellett a közelben lakó Jakab László. Mint mondta, gyakran előfordult, hogy valakik odahordták a szemetüket, aztán az önkormányzat a telektulajdonosokat szólította fel az elszállításra, illetve őket bírságolta. Pontosabban csak Jakabékat, mert a többi társtulajdonost nem lehet fellelni. Jakab László felesége öröklés útján lett társtulajdonosa az ingatlannak.

– A szemét elszállítása, illetve a telekkel járó többi költség összesen több százezer forintos kiadást jelentett

– tette hozzá.

Elege lett

Jakab Lászlónak most elege lett abból, hogy telehordják hulladékkal a telket, ezért bement, és megpróbált valamilyen nyomra bukkanni. Sikerrel járt: a hulladék között három olyan hivatalos levelet, egyéb dokumentumot talált, amelyek alapján megállapítható, hogy kitől származik a szemét. Mint megtudtuk, mind a hárman kö­­zeli utcákban lakó, Honvéd városrészbeli lakosok.

Jakab László a hatalmas szeméthegyről fotókat készített, és azokat közzétette közösségi oldalán azzal, hogy ha a három érintett személy nem gondoskodik péntek reggel 8-ig arról, hogy eltüntesse onnan, amit kéretlenül odavitt, a rendőrséghez fog fordulni.

Nyomoznak

Ez nem üres fenyegetés volt, tegnap délelőtt valóban feljelentést tett. A makói rendőrkapitányságon ezt komolyan is vették. Mint a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályától megtudtuk, az ügyben hulladékgazdálkodás rendje megsértésének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Makói Rendőrkapitányságon.

Ezt a tájékoztató szerint vétségként tartják számon. A büntető törvénykönyvben az áll, ez egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható. Amikor a helyszínen jártunk, a rendőrök éppen ott voltak, kezdtek helyszínelni.

Ellopták a szemetet?

Azt is elmondta Jakab László, hogy volt, akit felkeresett a levelek címzettjei közül, és személyesen vonta kérdőre. Az illető elismerte, hogy a szemét az övé volt, de azzal a kevéssé életszerű magyarázattal állt elő, hogy ellopták az udvaráról.

– Nem értem az egészet. Minden háznál van szemeteskuka, amit hetente ürítenek, akkor miért kell ide hordani a hulladékot? Én nem akarok más helyett fizetni, és azt sem szeretném, ha az önkormányzat e miatt az ügy miatt mondaná fel a lakásbérleti szerződésemet

– mondta dühösen. Meg­ígérte, ha vége lesz az ügynek, lebontatja a telken álló romházat, rendbe rakatja saját költségén a portát, és elkeríti, majd – ha lehetséges – felajánlja az önkormányzatnak.

Az ügyben hulladékgazdálkodás rendje megsértésének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Makói Rendőrkapitányságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában