Összegyűjtötték kijelentéseit a keleti vakcinákról

2021.05.18. 18:30

Cseri Tamás: Márki-Zay úgy beszélt a kínai vakcináról, mintha az méreg lenne

Márki-Zay Péter a járvány kellős közepén kezdte hazugságokkal hergelni követőit a keleti vakcinák ellen – így kezdődik a Cseri Tamás által készített két és fél perces kisfilm, amelyet Márki-Zay Péter keleti vakcinákkal kapcsolatos kijelentéseiből ollózott össze.

Kovács Erika

Cseri Tamás szerint a polgármester csak azt nézi, miből tud politikai hasznot húzni. Fotó: Török János

Fotó: Török János

Az a szomorú hírem van, kedves honfitársaim, hogy ha Brüsszelt megállítottuk volna, akkor most önöket egy olyan orosz vakcinával tudná beoltani Orbán Viktor, amelynek az eredetét aztán tényleg nem tudhatjuk, amelynek a mechanizmusa nincs bizonyítva – ál­­lította a kisfilm egyik be­játszásában a vásárhelyi polgármester.

Aggályos kínai vakcinákról is beszélt

Egy másikban pedig azt feszegette, „hogy mit csináltak azzal a 6000 orosz vakcinával, amit Szijjártó nagy örömmel behozott Magyarországra, hát remélem, hogy meg fogjuk tudni, hogy mit csinálnak vele. Nem szeretném, hogyha titokban beadnák bárkinek is”.

Márki-Zay Péter szerint az orosz és kínai beszerzések köz­­röhej tárgyát képezik egész Európában.

– Egyrészt nem engedélyezték, másrészt meg a saját kínai fogyasztásra sem találták tökéletesen megfelelőnek – közölte. Márki-Zay Péter szerint vannak jó kínai vakcinák is. A polgármester a bejátszásban azt mondta, reméli, hogy az 5 millió még nem végleges, vagy nem az aggályos vakcina.

Nyilván a fideszesek, akik bíznak Szijjártó Péterben, azok örömmel fogják beoltatni magukat kínai és orosz vakcinákkal, ez a Szijjártó Péter or­­vosi szaktudásába vetett bizalomtól függ. Úgyhogy a kedves fideszes szavazók biztosan meg fognak bízni benne, de én azt gondolom, hogy most már egyre többen közülük is talán, amikor a saját testükbe kellene a Szijjártó Péter döntésének következményét befecskendezni, akkor lehet, hogy egy pillanatra meginognak – jegyezte meg.

Erre Cseri Tamás a kisfilmben úgy reagált, szerencsére sokan nem inogtak meg, Magyarországon másfél millió ember vette fel a keleti vakcinákat, ezzel megelőzve a vírus súlyos, akár halálos szövődményeinek kialakulását.

Cseri Tamás szerint a polgármester csak azt nézi, miből tud politikai hasznot húzni.
Fotó: Török János

Mintha méreg lenne, ami nem nyugatról jön

– Márki-Zay Péter polgármester vasárnapi videóit általában megnézem. Már korábban is írtam a hivatalos Facebook-oldalamon egy posztot, hogy mi­­lyen elképesztő dolgokat állít bizonyos vakcinákról. Sokszor olyan információkat közöl, amelyekről már a közlés pillanatában kiderül, hogy nyilvánvaló ostobaságok. Hogy csak egy példát említsek, amikor valamikor januárban azt mondta, hogy a kínaiakat sem oltották be a saját vakcinájukkal, mert annyira nem bíznak benne, a valóság ellenben az volt, hogy Márki-Zay mondatai előtt 1-2 hónappal Kínában már több mint 1 millió egészségügyben dolgozót beoltottak. Azóta egyébként több száz millió ember kapta meg a világban azt a kínai vakcinát, amelyről a vásárhelyi polgármester úgy beszélt, mintha va­­lami méreg lenne – mondta la­­punk megkeresésére.

Csak egy ürügy kell a kormány szidására

– Az orosz vakcinával kapcsolatos tanulmányok is ismertek voltak. Márki-Zay Péter folyamatosan hergelte az embereket, holott erre semmi alapja nem volt. A keleti vakcinák ürügyén talált egy újabb lehetőséget, hogy valamilyen módon ismét szidhassa a kormányt. Felelőtlenség egy politikustól, ha egészségügyi kérdésekben egyszerűen csak azt nézi, hogy hogy tud belőle magának politikai hasznot húzni

– összegzett Cseri Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában