nyit a REÖK

2021.05.07. 17:15

Egydózisú vakcinával oltottak Hódmezővásárhelyen is

Oltóbusz járt Hódmezővásárhelyen is. Jövő hét hétfőtől ismét fogadja a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatókat Szegeden a REÖK.

Munkatársunktól

Hódmezővásárhelyen a honvédségi mobil oltóállomáson Janssen-vakcinával oltottak. Fotó: Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Jövő hét hétfőtől ismét fogadja a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatókat a REÖK. A féléves kényszerszünet után a palotában újranyílik a nagy sikerű „Átkelés” című kiállítás, mely Nagy Gábor, festőművész csaknem teljes életművét bemutatja.

Juhász Tünde, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal vezetője sajtótájékoztató tartott Vásárhelyen. Fotó: Kovács Erika

A Magyar Honvédség Mobil Oltóállomása második alkalommal érkezett Csongrád-Csanád megyébe. Először két hete nyolc kistelepülésen segítették a lakosság oltását, most pedig csütörtökön és pénteken 2 busz Szegeden járt, pénteken Hódmezővásárhelyen, Csongrádon és Szentesen is „dolgozott” az oltóbusz – mondta hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón Juhász Tünde, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal vezetője. Egy Magyarországon még új védőoltással, a Johnson & Johnson cég által gyártott egydózisú Janssen-vakcinát kapták meg az oltakozók, autóbuszonként naponta 180-an.

Hódmezővásárhelyen a honvédségi mobil oltóállomáson Janssen-vakcinával oltottak. Fotó: Kovács Erika

Fokozatosan oldják fel a járványügyi korlátozásokat a vásárhelyi hajléktalanszállón. Korsós Sándor, a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató igazgatója elmondta, hogy jelenleg is kijárási korlátozás van érvényben az intézményben. Az éjjeli menedéken és az átmeneti szállón összesen 57 lakóról gondoskodnak, a többségük felvette a koronavírus elleni oltást. Hozzátette, a járvány kitörése óta mindösszesen két lakó fertőződött meg, ők kórházi körülmények között gyógyulhattak, 10 munkavállalójuk közül pedig korábban egy ember betegedett meg.

A nagymágocsiak mintegy fele megkapta a koronavírus elleni oltást.

Szebellédi Endre polgármester a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Honvédség oltóbusza is járt a községben, ekkor 180 polgárt tudtak beoltani. A legtöbb időskorú már megkapta a vakcinát. Hozzátette, továbbra is nagy a fegyelem a lakosság körében, a járványügyi szabályozásokat betartják.

Már csak 58 ember van Makón hatósági házi karanténban, közülük 25 igazoltan fertőzött

– mondta szokásos heti sajtótájékoztatóján a település polgármestere. Farkas Éva Erzsébet hozzátette, hogy az összes óvodai csoport zavartalanul működik, egy bölcsődei csoport van még járványügyi megfigyelés alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában