iskolafüggő, hányan mehetnek be az ünnepségre

2021.05.26. 17:30

Idén is szűk körű lesz az általános iskolai ballagás

Hasonló körülmények között lehet idén is megrendezni az általános iskolai ballagásokat, mint tavaly, az intézmény területére azonban idén nem léphetnek be a vendégek. A létszámkorlátozás miatt a legtöbb iskolába csak a legközelebbi családtagok mehetnek el az ünnepségre, melyet az udvaron tartanak meg.

T. K.
Idén is szűk körű lesz az általános iskolai ballagás

Az általános iskolások hasonló körülmények között ballaghatnak idén is, mint tavaly. Archív fotó: Török János

Fotó: Archív fotó: Török János

Az erre vonatkozó kormányrendelet értelmében május 25-től lehet ballagási ünnepségeket tartani. Ezeket nyitott téren kell megrendezni, vendégek pedig életkortól és védettségtől függetlenül részt vehetnek rajta azzal a feltétellel, hogy ők nem tartózkodhatnak az iskolaépületben, és maszkot kell viselniük.

A meghívottak számát az intézményvezetők határozhatják meg, így idén is előfordulhat, hogy lesz olyan iskola, ahol az egész család ballagtathatja a gyerekeket és olyan is, ahol csak a szülőket engedik be.

Mivel a középiskolások már az érettségin is túl vannak, a szabályozás elsősorban az általános iskolásokat érinti majd, akik június közepén ballagnak. Gyors körkérdésünkből kiderült: lényegében hasonló módon kell megszervezniük az ünnepséget, mint tavaly, csak idén mindenképpen szabadtéren kell lenni, akár esőben is.

Az általános iskolások hasonló körülmények között ballaghatnak idén is, mint tavaly. Archív fotó: Török János

A legtöbb intézményben úgy döntöttek, két szülőt engednek be gyerekenként.

Így zajlik majd a ballagás például a Zrínyi Ilona Általános Iskolában is.

– Az épületet a ballagás napján, hajnalban fertőtlenítik, a díszítéseket is reggel tesszük fel, hogy minden higiénikus legyen – mondta el Balogh Kinga intézményvezető. Hozzátette: a gyerekek sem fogják majd egymás vállát, miközben végigvonulnak az épületen és az udvaron is a távolságtartásnak megfelelően helyezik majd el a székeket.

A Dózsa György Általános Iskolában nem lesz szigorú létszámkorlátozás, hiszen a szülők mellett a testvéreket is beengedik.

– A ballagók és a családtagok viszont az udvaron is el lesznek különítve egymástól, a gyerekek pedig egymástól másfél méteres távolságban lesznek. Ez a módszer tavaly is bevált – mondta Szuromi István intézményvezető.

Az Arany János Általános Iskolában ugyan csak 2 vendéget fogadhatnak a ballagók, hiszen 100 fős évfolyamot búcsúztatnak, mégis akár az egész család részese lehet az ünnepségnek.

– Tavaly is bevált, hogy streameltük a ballagást, profi operatőrök közvetítették online az eseményt. Így nem csak hogy nem maradt le senki róla, de örök emlékül is megmaradt. Idén szintén így oldjuk meg, hogy a létszámkorlátozás ellenére is mindenki részese lehessen a ballagó ünneplésének – mondta Kissné Gera Ágnes intézményvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában