Balesetveszélyes fákat vágtak ki

2021.05.07. 16:44

„Kiszabadult” a szentesi református iskola homlokzata

Elkészült a járdafelújítás a Hajdú Lajos utcában, emellett a református iskola északi oldala melletti faállományt is megújították. A fák cseréjét az indokolta, hogy a korábban ott álló fák elöregedtek és balesetveszélyessé váltak, valamint ránőttek az épületre és a homlokzatot is veszélyeztették.

Majzik Attila

Ilyen volt: a járdát és az épületet is veszélyeztették az elöregedett fák az iskola mellett. Fotó: Majzik Attila

– Az iskola melletti korábbi faállománnyal kapcsolatban szakemberek véleményét kértük ki, megállapításuk szerint a fák betegek és elöregedtek voltak. A gyökérzetük már az épület alapját is „megkezdte”, a járda pedig erősen összetöredezetté vált, helyenként balesetveszélyesen megemelkedett. Emiatt a beszivárgó víz is folyamatosan gondot jelent az idős iskolai épület pincei részeiben – vázolta a helyzetet Karikó-Tóth Tibor, a Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatója.

Ilyen volt: a járdát és az épületet is veszélyeztették az elöregedett fák az iskola mellett. Fotó: Majzik Attila

Az iskola oldalához túl közel ültetett fák egyre több problémát okoztak az évek során: az elszáradó vastag gallyak balesetveszéllyel fenyegettek, a fák levelei, kisebb gallyai pedig folyamatosan eltömítették az esőcsatornát. Az épület oldalsó homlokzatát tavaly újították fel, ezt a fák ágai szeles időben folyamatosan karcolták.

Az iskola homlokzata nemrég szabadult ki a túlnőtt fák fogságából, az elöregedett fa­­állományt kisebb, lassan növő örökzöld fákra cserélték. Az épület Hajdú Lajos utcai szakaszán kilenc tiszafát ültettek, a fának abból a fajtájából, amelynek nem mérgező a termése, melléjük pedig törpelonc-cserjéket is telepítettek.

...és ilyen lett: jobban érvényesül az iskola homlokzata.
Fotó: Kárpáti Lajos

A kiültetett tiszafák gondozását – a szakemberek mellett – az iskola pedagógiai programjának megfelelően a tanulók is vállalták fel, a diákok fogják rendben tartani a fák környékét.

A fák cseréje mellett az iskola melletti járdát is helyreállították, így összekötésbe kerül a Kossuth téri és a Tóth József utcai díszburkolatos szakasz. Az új járda kiépítését a Szentesi Városellátó Nonprofit Kft. munkatársai végezték, az átalakítás költségeit pedig az iskola és az önkormányzat közösen viselte.

Az intézmény Tóth József utcai részén szintén rendezettebb lett a környék, az iskola dolgozói önkéntes munkájának köszönhetően a napokban készültek el a cserjesor felújításával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában