Helyi közélet

2021.05.09. 12:00

Megrendezték a szőregi pörköltfőző versenyt

Idén sem tudták megrendezni a május elsejei pörköltfőző versenyt Szőregen, ám a tavalyi évhez hasonlóan most is megtartották a programot online. A zsűri fotók alapján döntött a helyezettekről.

T. K.

Fotók alapján ítélte meg a zsűri, melyik étel hogy sikerült. Fotó: DM

Immár második alkalommal szervezett online pörköltfőző versenyt a Szőregi Művelődési Ház és Avramov András önkormányzati képviselő. Tavaly a koronavírus-járvány miatti karantén alatt döntöttek úgy, hogy a szokásos, május 1-jei rendezvényt a digitális térbe ültetik át, ennek pedig olyan nagy sikere volt, hogy idén, mivel a helyzet szintén hasonló volt, ezt megismételték.

Idén azonban már nemcsak pörkölttel, hanem grillétellel is lehetett nevezni.

– A szőregi közösségi felületeken hirdettük meg a programot, így főleg helyiek jelentkeztek, de voltak például ferencszállási résztvevők is – mesélte Avramov András.

– Összesen 26-an neveztek, pont a mezőny fele készített pörköltet, a másik fele pedig grillezett. Azt kértük mindenkitől, hogy a május elsejei hétvégén készüljenek a fotók az ételekről, és ne csak a kész alkotást, hanem a főzés folyamatát is örökítsék meg. Ezek alapján rangsorolt a zsűri, amelyben Goda Gábor és Bálint Ferenc séfek, valamint Elekes Zoltán rendezvényszervező kapott helyet. Ők az étel látványvilága mellett pontozták a tálalást és a főzés körülményeit is – tette hozzá.

A grill kategóriában 4 helyezettet hirdettek, mivel a második Avramov András lett, ő vi­­szont a Bánya BBQ Fesztivál által felajánlott nyereményt, a grillfűszer-válogatást átadta a dobogóról épphogy lecsúszott versenyzőnek. A legjobb 3 pörköltfőző a szőregi Rubin Paprika ajándékcsomagját vehette át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában