Mindig is szeretett volna nyomot hagyni maga után

2021.05.24. 08:00

Mihalec Gábort választottuk meg az Év Aranyembörének

Mihalec Gábor sándorfalvi adventista lelkész, párterapeuta lett szerkesztőségünk szavazása alapján az Év Aranyemböre. A Délmagyarország elismerésén kívül kedden egyébként egy másikat is átvehetett: övé lett a Gránit Oroszlán Férfi Példakép díj is.

Timár Kriszta

Fotós: Török János

Immár második éve választja meg a Délmagyarország szerkesztősége az Év Aranyembörét. Minden héten bemutatunk lapunkban egy olyan személyt, aki szenvedélyesen, önzetlenül dolgozik valamiért, valakikért, a közösségért, amelyben él, illetve olyasmit tesz, amellyel jobbá teszi egy kicsit a világot.

Ők megyénk Aranyembörei, közülük pedig szerkesztőségünk tagjai titkos szavazással választják meg májusban azt, akit mindannyiuk közül a legkiemelkedőbbnek tartanak. Idén Mihalec Gáborra érkezett a legtöbb voks, így a sándorfalvi lelkész, párterapeuta kapta tőlünk az Év Aranyemböre címet.

Mihalec Gábor Sándorfalván a Hetednapi Adventista Egyház helyi gyülekezetét vezeti. A hét nagy részében bibliaórákat tart, lelki gondozást végez, most pedig építkezést is koordinál, hiszen az immár közel 80 tagot számláló gyülekezet számára a tagok által összeadott pénzből új kö­­zösségi ház is épül, a régit ugyanis ki­­nőtték. Teológiai tanulmányai mellett egyetemi évei alatt ugyanakkor a párterápiát is elkezdte tanulmányozni. Mint fo­­galmazott, azt látta, hogy nincs benne a köztudatban, hogy ha egy kapcsolat nem működik jól, abba nem kell beletörődni. Ezért elhatározta, ő lesz az, aki ezt elmondja az embereknek.

Szerkesztőségünk Mihalec Gábort választotta az Év Aranyembörének. Fotó: Török János

Mostanra nemzetközileg elismert szakemberré vált: magánpraxisa működtetése mellett évente több száz előadást tart Európa-szerte, rendszeresen szervez tréningeket, és több könyvet is kiadott. Az elmúlt egy évben pedig, amikor a koronavírus miatt nem volt lehetőség a személyes találkozásokra, hetente jelentkező ingyenes, online előadásokkal segítette azokat, akiket érdekelt, hogyan tudják jobbá tenni vagy jónak megtartani párkapcsolatukat.

Mindezen munkái miatt választottuk őt idén az Év Aranyembörének, amelyet rendkívül megtisztelőnek nevezett. Ráadásul szerkesztőségi szavazásunk másnapján egy másik díjjal is el­ismerték munkásságát: kedden a Férfiak Klubja online díjátadó gálán közéleti kategóriában átvehette a Gránit Oroszlán Férfi Példakép díjat is.

– Az elismerés számomra nagyon fontos, az én szeretetnyelveim közül a legfontosabb az elismerő szó

– fogalmazott Mi­­halec Gábor.

– Az elmúlt egy év után pedig mindez különösen felértékelődött, hiszen bár soha annyi előadást nem tartottam, mint a koronavírus-járvány idején, de ezekkel kapcsolatosan so­­sem érkezett hozzám vissza­jelzés. Eltöltöttem 30 percet a képernyő előtt úgy, hogy nem láttam a reakciókat, nem tudtam a mondandómat ahhoz igazítani, amit visszacsatolásként a szemekben láthatnék. Ezt meglehetősen kiszolgáltatott helyzetként éltem meg, a díjak viszont most útjelző táblaként szolgálnak számomra: azt mutatják, hogy jó úton haladok – tette hozzá.

Mihalec Gábor megjegyezte: az elismerésekkel kapcsolatosan van benne némi kettősség is, hiszen – ahogy fogalmazott – akit magasra emelnek, az nagyot is eshet.

– Szeretném, ha megmaradna a jogom arra, hogy hibázhassak. Olyan példakép szeretnék lenni, aki nem hibátlan, viszont képes tanulni a hibáiból. Mert hibázni kell, különben sosem tanulnánk ezekből, és nem tanulnánk meg a felelősségvállalás fontos leckéjét sem

– fogalmazott. Hozzátette: mindig is szeretett volna nyomot hagyni maga mögött, és olyan életet élni, amelyre érdemes lesz visszaemlékezni.

– Nem vaskos ökológiai lábnyomot, konténernyi mérgező hulladékot, nem összetört szíveket az utaim mentén, hanem változást, mélységet, fejlődést, lelkesedést. Jobbá tenni a világot. Nem látványosan, egy csapásra, hanem személyről személyre, párról párra, családról családra, közösségről közösségre. Köszönöm, hogy ezt ezekkel a díjakkal elismerték.

Kedves Olvasóink!

Önöknél jobban senki sem ismeri azokat az Aranyemböröket, akik az Önök településén, falujában, városában, kerületében évek óta szervezik a közösségi életet. Fáradhatatlanul dolgoznak, szerveznek, gyűjtenek, tanítanak, alkotnak, segítenek. És teszik ezt önzetlenül, hálát nem várva. Ugye, ha kicsit jobban elgondolkodnak, máris tudják, kire, kikre gondolunk. Ajánlják hát őket a Délmagyarország figyelmébe! Mi pedig bemutatjuk az Önök Aranyembörét egész Csongrád-Csanád megyének. Kérjük, hogy ajánlataikat a Délmagyarország weboldalán, a delmagyar.hu-n keresztül, az ott található űrlap segítségével küldjék el!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában