Karitáció Alapítvány

2021.05.28. 10:12

Több mint egymillió forintot gyűjtöttek Bendének

Hat nap alatt több, mint 1.300.000 forintot gyűjtött a Karitáció Alapítvány Bendének, ma ünnepélyes kereteken belül adják át az összeget a család számára.

delmagyar.hu

Forrás: Karitáció Alapítvány

Fotó: Tro Photography/Tari Robert

A 23 hónapos kisfiú nyitott gerinccel, agykamra-tágulattal, alsóvégtagi petyhüdt bénultsággal, vizelet- és széklettartási nehézséggel született. Az első 4 hónapját a kórházak falai között töltötte, hiszen vér szerinti szülei – a betegsége miatt – lemondtak róla. Bende örökbefogadása után négy nagy- és két kisebb műtéten esett túl. Az anya elmondása szerint Bende rendkívül okos, vidám, érdeklődő kisgyermek.

Az összegyűlt 1.350.000 Ft-tal valóra válik Bende és szüleinek nagy álma, egy Panthera Bambino kerekesszék büszke tulajdonosai lehetnek napokon belül, ami kiváltja majd a babakocsit, amely megkönnyíti számára a közlekedést.

A Karitáció Alapítvány felhívja a figyelmet, hogy ha környezetében van olyan beteg gyermek, aki hasonló segítségre szorul, vegyék fel velünk a kapcsolatot a www.karitacio.hu oldalon található elérhetőségeink egyikén! – mondta Szécsényi Barnabás alapítvány elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában