Jövő héten nyílik a tárlat

2021.06.15. 17:17

Bemutatták a ruhát, amiben Sisit meggyilkolták – Fotók, videó

Egy hét pihentetés után június 15-én kicsomagolták a Móra Ferenc Múzeumban Sisi ruháját, melyben 123 éve meggyilkolták. A fekete, csipkés selyem ruhaderék és a hozzá tartozó öv különleges bánásmódot igényel, hiszen az erős fény és a nem megfelelő hőmérséklet is károsíthatja.

Timár Kriszta

Fotó: Frank Yvette

Egy héttel azután, hogy a Nemzeti Múzeumból Szegedre szállították, június 15-én a sajtó jelenlétében kicsomagolták a hónap végén nyíló Sisi kiállítás legkülönlegesebb műtárgyát. Savmentes papírba burkolva, sötét dobozban pihentették eddig azt az úgynevezett ruhaderekat és övet, amelyet Erzsébet királyné utoljára viselt 123 évvel ezelőtt.

A fekete viseleten még a szúrás helye is látszik, amely nem csak az anyagot szakította fel, de Sisi életét is kioltotta. Fotó: Frank Yvette

Az övet lemérve kiderült, hogy az akkor már 61. életévében járó Sisi még mindig lányos alakkal rendelkezett, hiszen annak hossza mindössze 50 centiméter.

A fekete selyem viselet pedig, melynek ujját és gallérját is csipkék díszítik, látványosan őrzi a merénylet nyomát, ugyanis látható rajta az a vágás, melyet Luigi Lucheni élesre fent reszelője ejtett rajta. Ezt szúrta Sisi testébe szívtájékon, halálos sebet ejtve ezzel a királynén.

Kollár Csilla kurátor lapunknak elmondta, az ikonikus ruhadarab 1908-ig egykori udvarhölgye, a merényletnél is jelen lévő Sztáray Irma grófnő tulajdonában volt. Tíz évvel Sisi halála után adományozta a Budai Várban létrehozott Erzsébet királyné Emlékmúzeumnak, ott volt kiállítva a 2. világháborúig.

– Az épület az ostrom alatt sajnos megsérült. Azokat az ereklyéket, amelyeket meg tudtak menteni, a Nemzeti Múzeumba szállították és azóta is ott őrzik – tette hozzá.

Hamar Edina, a Móra Ferenc Múzeum restaurátora elmondta, a műtárgyak közül a szerves anyagból készültek a legérzékenyebbek.

A fény miatt kifakulnak, a selyem pedig ahogy öregszik, megkeményedik és darabokra töredezik.

– Ha a lebomlási folyamat beindul, azt nagyon nehéz megállítani. Éppen ezért az ilyen tárgyaknál éves fényterhelést számolnak, ha pedig azt megkapta, sötét helyen kell azokat pihentetni. Sisi merényletkor viselt ruhája iránt nagy az érdeklődés, de érzékenysége miatt kevés helyre utaztatják, így megtiszteltetés, hogy megkaptuk a kiállításunkhoz – tette hozzá.

A hónap végén megnyíló tárlaton mindezen okok miatt különleges körülményeket kell biztosítani Sisi személyes holmijainak: a ruhát például maximum 70 lux fényerősséggel lehet megvilágítani, a helyiségben pedig 45-55 százalékos páratartalmat és 20 fokos hőmérsékletet kell állandóan tartani. Közel 50 tárgy lesz egyébként látható a 300 négyzetméteres, két teremből álló kiállítórészen: festmények, bútorok, grafikák, érmek és porcelán is van a gyűjteményben. Ezek nagy része a fővárosból érkezett, de a Mezőgazdasági Múzeumtól és a makói múzeumtól is érkeztek relikviák, illetve láthatók lesznek a Móra Ferenc Múzeumban őrzött tárgyak is.

A kiállításon bemutatott tárgyak jövő héten kerülnek végleges helyükre. A tárlatot június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján nyitják meg a látogatók előtt a Móra Ferenc Múzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában