2021.06.29. 14:21
Felére csökkent a határforgalom a járvány miatt
Tavalyelőtt júliusban és augusztusban 6,5 millió utas és 2 millió jármű lépte át a határt a megye átkelőin. Ez tavaly ugyanebben az időszakban megfeleződött, most viszont hasonló forgalomra számítanak, mint a korábbi időszakban.

Fotó: Karnok Csaba
Sokkal nagyobb határforgalomra számítanak a rendőrök az idei nyáron, mint tavaly. 2020-ban ugyanis a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozásoknak köszönhetően lényegesen kevesebben jelentkeztek be- és kilépésre is a határokon, mint korábban – mondta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Szolgálatának osztályvezetője sajtótájékoztatón kedden Röszkén. Terbe Roland szerint az utazási korlátozások enyhítésével már akkora forgalom lehet a megye határátkelőin, mint 2019-ben.
Az őrnagy elmondta azt is, hogy 2019-ben júliusban és augusztusban 6,5 millió utas és 2 millió jármű lépte át a határt a megye átkelőin. Ez tavaly ugyanebben az időszakban megfeleződött.
A határokon a legkritikusabb időszak idén is július utolsó kettő és augusztus első két hete lesz.
Kilépő irányba július végéig, belépő irányba július végétől szeptemberig várható intenzív forgalom – közölte az őrnagy, aki azt tanácsolta az utazóknak, ha tehetik, a határátlépést időzítsék a hétfőtől csütörtökig terjedő időszakra, illetve válasszák a kisebb átkelőket.
Ha komoly sorok alakulnak ki, akkor az összes sávot tudják működtetni a röszkei autópálya-határátkelőhelyen is, és arra is felkészültek, hogy ha csak az egyik irányba nagy a torlódás, akkor megnyitják a másik irányba vezető sávokat is.
Már volt arra példa, hogy összesen 15 sávon ellenőrizték a kilépő személygépkocsikat és utasokat.
A rendőrség a kisebb átkelők használatát is javasolja. Szerbia felé igénybe vehető a kübekházi, a tiszaszigeti, a röszkei és az ásotthalmi közúti határátkelőhely, valamennyi 7-től 19 óráig üzemel. Románia irányába használható az egész nap működő nagylaki és kiszombori közúti átkelő, vasárnaponként 7 és 15 óra között a magyar és román állampolgárok pedig a Csanádpalota–Nagylak közúti határátkelőhelyet is választhatják – mondta Terbe Roland, aki azt is hozzátette, hogy aki teheti, inkább hétköznap utazzon.
– Az utasforgalomban érvényes vámszabályok nem változtak az elmúlt évekhez képest – ezt már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtófelelőse mondta. Némedi-Varga Éva hozzátette, hogy a legtöbben még mindig cigarettát és alkoholt próbálnak becsempészni Magyarországra. Előbbiből összesen 40 szál cigaretta hozható be. A röszkei határátkelőn egy – a repülőterekről ismert – csomagröntgent is felállítottak, a gyorsabb átvizsgálás érdekében.