Hódmezővásárhely

2021.06.02. 17:04

Hétvégén újraindulnak a Jovány-buszok Vásárhelyen

Június 5-én, szombaton újraindul az önkormányzati buszjárat a Jovány Busz Kft. szolgáltatásával. Mint ismeretes, a cég működését a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal 3 hónapra felfüggesztette, mert a vállalkozás két autóbusza nem rendelkezett megfelelő engedéllyel, és a 2×100 ezer forintos bírság, illetve a felszólítás ellenére sem állította le a kft. az utasszállítást.

Kovács Erika

Szombattól két hétig ingyen lehet buszozni Hódmezővásárhelyen. Archív Fotó: Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Szombaton új fejezet nyílik a vásárhelyi helyi buszközlekedés mostanság botrányosra sikeredett könyvében.

Ez történt eddig buszügyben

Lapunk is beszámolt róla, hogy az önkormányzat Jovány Gyula tervei alapján írt ki egy eljárást a helyi buszközlekedési szolgáltatásra, amit maga Jovány Gyula nyert meg 90 millió forintos ajánlatával. A közgyűlés 2021. március 1-jétől 2 évre a cégre bízta a helyi buszközlekedés működtetését. Mivel az önkormányzat nem bontott szerződést a Volánbusszal, ezért a Jovány mellett a Volán buszai is jártak egyidejűleg.

Szombattól két hétig ingyen lehet buszozni Hódmezővásárhelyen. Archív Fotó: Kovács Erika

A járatözön azonban csak 3 napig tartott, mert a kormányhivatal a fentebb említett okok miatt felfüggesztette a Jovány Busz Kft. működését. A 3 hónapos büntetés most jár le. Ez idő alatt a Volánbusz tovább folytatta az utasszállítást. A kétóránkénti járatokért azonban, erről maga Márki-Zay Péter beszélt egy videójában, az önkormányzat nem fizet.

Az önkormányzati helyi buszjárat újraindításáról Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a május 30-i szokásos, vasárnap esti élő videóbejelentkezésében ejtett szót.

Hétfőn busszal megy dolgozni a polgármester

– Június 5-én, szombaton új­­ra elindulnak az óránkénti, városkártyával ingyenesen használható buszjáratok Hódmezővásárhelyen. Mint ahogy márciusban megígértük, ez most is él, hogy két hétre teljesen ingyen használhatja bárki, azok is, akiknek nincs városkártyájuk

– mondta Hódmezővásárhely polgármestere.

– Én is ezt fogom tenni. Már szombaton kipróbálom újra a buszjáratot. Hétfőn pedig, ugyanúgy, mint március 1-jén, busszal megyek a munkahelyemre, a polgármesteri hivatalba. A Kálvin téren, a régi Béke mozinál szállok fel, és a Hősök teréig utazom

– említette meg a saját buszozási terveit.

Néhány jármű még engedélyre vár

Márki-Zay Péter a videóban arról is beszélt, hogy egyelőre 15 napos járatot lát biztosítottnak.

– A buszok többségének minden papírja megvan, de van egy vagy két olyan jármű, pont a kicsi buszok, amiket a korábbi lengyel, belga, holland beszerzés helyett vásárolt Jovány Gyula, amelyiknek még nincs meg mindegyik engedélye. Ahhoz, hogy forgalomba állíthassa őket a vállalkozó, a Közlekedési Hatóság vizsgája is szükséges – vázolta a polgármester. Azt is elmondta, a megyei kormányhivatal elfogultságot jelentett be, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) még nem jelölte ki az új eljáró hatóságot.

– Jovány Gyulának, bár sze­retné megszerezni az engedélyeket, egyelőre nincs hová mennie. Azt remélem, hogy 15 nap után továbbra is járnak majd az óránkénti buszok

– emelte ki a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában