csökkent a bűncselekmények száma

2021.06.30. 12:05

Makói küzdelem a patkányokkal

A szerdai makói testületi ülésen napirend előtt Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz-KDNP) a város most megvalósuló beruházásairól beszélt, Mucsi Tamás (DK) pedig arról, hogy tudomása szerint egy országos statisztika szerint Makó az ötödik legfertőzöttebb város patkánnyal.

Munkatársunktól

Fotó: Szabó Imre

Mint mondta, maga is sok lakossági panaszt kap, ideje lenne komoly figyelmet szentelni a kérdésnek. Zsámboki Zsolt műszaki csoportvezető erre reagálva elmondta, a lakossági bejelentéseket felveszik, kéthetente összegzik és az Alföldvízzel közösen elvégzik a szükséges irtást. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a patkányok miatti lakossági panaszok száma megfeleződött 3 év alatt.

Az is elhangzott napirend előtt, hogy immár biztosan lesz Makón idén is járdaprogram, megérkezett ugyanis az elvont helyiadó-bevételek kompenzálására megítélt központi támogatás első fele. A város erre a célra most is 160 milliót fog fordítani, a beruházás előkészítése hamarosan megkezdődik.

Ezt követően a tájékoztatók és beszámolók napját tartotta a testület. A képviselők bepillantást nyerhettek többek között a helyi rendőrkapitányság, a kiszombori határrendészet, a tűzoltóság, az egészségügyi ellátórendszer és népjóléti intézmény tevékenységére.

A megbízott városi rendőrkapitány, Nagy Sándor elmondta: tavaly 267 bűncselekmény történt tavaly.

Ezek száma évek óta csökken, és néhány kivétellel ugyanez jellemző minden bűncselekményi kategóriában. Kiderült, hogy 97 lopást, 17 betörést és 13 garázdaságot jelentettek a makói kapitányságon.

Mucsi Tamásnak volt egy furcsa indítványa: kérte, hogy évente kötelezzenek drogtesztre minden képviselőt. A jegyző, Kruzslicz-Bodnár Gréta arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatnak ehhez nincs joga. Azt azonban megszavazták a képviselők, hogy aki akar, önkéntesen végezhessen ilyen tesztet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában