Politikai hullámokat is vetett a vízrezgető hangtál

2021.06.19. 17:49

Rézfogantyús bronzüstöt simogathatnak a vásárhelyiek

Talapzattal együtt egymillió forintos vízrezgető hangtálat avatott az önkormányzat Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Pihenőparkban. Márki-Zay Péter azt mondta, csak az nem látja, hogy fejlődik Vásárhely, akinek a „képességei nem terjednek odáig”. Cseri Tamás fideszes képviselő szerint ezzel gyakorlatilag lehülyézte azokat, akik nem támogatják.

Kovács Erika
Rézfogantyús bronzüstöt simogathatnak a vásárhelyiek

- Egy évvel ezelőtt a Németh László gimnázium németországi testvériskolájában jártunk Cseuz Judit nemzetközi referenssel és Gyöngyösi Ferenc képviselővel Ulmban. Látogatást tettünk Bonlandenben egy kolostorban is, aminek az udvarán láttuk meg a vízrezgető hangtálat. A kísérőnk a tál fogantyújára tette a kezét, egyenletesen simogatva rezgésbe hozta a vizet, és a tál „megszólalt” – mondta az avatóünnepségen Márki-Zay Péter polgármester.

- Amikor Gyöngyösi képviselő úr kicsit nagyobb kezekkel, erőteljesebben simogatta a fogantyúkat, akkor buborékok, vízcseppek röpködtek ki a vízből, miközben a rezonancia, a hanghatás is létrejött. Akkor arra gondoltunk, milyen jó lenne egy ilyen Hódmezővásárhelyre is. Megkerestük a gyártót és Christof Grosse német aranyműves elkészítette nekünk a tálat. De ez nem aranyból van, tehát ne tessék ellopni – folytatta.

A hangtál a szállítással együtt 2380 euró volt, ami Márki-Zay Péter szerint 650 ezer forint. Az euró mai árfolyamával számolva (355,90 forint) azonban jóval több, 846 ezer 470 forint. A talapzatot pedig egy vásárhelyi kft. készítette 113 ezer forint + ÁFA áron, vagyis a bronz vízrezgető hangtál a polírozott réz fogantyúkkal nagyjából egymillió forintba került.

Márki-Zay Péter a Facebookon is közvetített hangtál avatót kampánycélokra is felhasználta.

Sok minden más mellett azt is mondta, „Azt gondolom, hogy ha valakinek esetleg nem megy a matematika, a képességei nem terjednek odáig, vagy inkább a jóindulata nem terjed odáig, hogy lássa azt, hogy ebben a városban három év alatt sokkal jobb lett élni.”

- Mélyen demokratikus gondolkodású, européer polgármesterünk ma ismét lehülyézett mindenkit, aki nem érzi, hogy Márki-Zay Péter uralkodása alatt sokkal jobb lett városunkban élni – értékelte az elhangzottakat Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő.

- Nem a hangtállal van a baj, bár az 1 millió forintot kissé sokallom – szögezte le lapunk megkeresésére a politikus a hangtálavatóval kapcsolatban.

- Az a baj, hogy a semmittevést ilyen pótcselekvésekkel leplezik. A többmilliárdos beruházások, mint a tudáspark, illetve a Németh László és a Bethlen gimnázium fejlesztése mind elúsztak. Helyettük, szinte bohóckodás szinten mennek a miniatűr „fejlesztések”, amiket hangzatosan, nagy csinadratta közepette adnak át. Intézményeket kellene fejleszteni, a megnyert milliárdos beruházásokat megvalósítani, utána jöhetne a sorban a hangtál… – mondta Cseri Tamás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában