Helyi közélet

2021.06.29. 12:28

Sikeres felzárkóztató projekten vannak túl

549 millió forintos uniós és kormányzati támogatás segítségével valósította meg a Szegedi Szakképzési Centrum és az SZTE konzorciuma a tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények fejlesztését. A projekt célja a végzettség nélküli iskolaelhagyók számának csökkentése és a szakképző intézmények kulcskompetencia-fejlesztő kapacitásainak megerősítése volt.

Tóth A. Péter

Feketű Béla, a Móravárosi igazgatója is kiváló ötletnek tartja az alkotóműhelyeket. Fotó: Török János

Fotó: Török János

– Százhuszonhét felzárkóztató tanulócsoportot hoztak létre, amelynek köszönhetően összesen 436 diák felzárkóztatása történt meg, közülük az 56 pedagógus heti 112 órában összesen 130 főt mentorált. Hat intézményünk vett részt a projektben, a Móravárosi, a Csonka, a Krúdy, a József Attila, a Hansági és a Kossuth-iskola – mondta lapunknak Erdélyi Margit főigazgató, aki hozzátette, hogy nemcsak felzárkóztatás és tehetséggondozás történt, hanem pályaorientációs programokat is rendeztek. A Gazdag Szaki bemutatók is népszerűek voltak, ezeken az adott szakma egy-egy jeles képviselőjével beszélgethettek a diákok.

Feketű Béla, a Móravárosi igazgatója is kiváló ötletnek tartja az alkotóműhelyeket.
Fotó: Török János

Az oktatók pedagógus-to­vábbképzéseken vettek részt, a digitális tábla használatával, a konfliktuskezeléssel és a lelki egészség megőrzésével kapcsolatban bővíthették ismereteiket. Nagy sikert arattak a pályaorientációs foglalkozások, ahol a nyolcadikosok mobil robotok segítségével megismerkedhettek a programozás alapjaival. 111 millió forintból három Digitális Közösségi Alkotóműhelyt hoztak létre, egy a Móravárosiban, egy a Csonkában, egy pedig a József Attila Szakképző Iskolában működik. A korszerű eszközökkel felszerelt alkotóműhelyeket az oktatók is megkedvelték.

– A projekt sikerességét mutatja, hogy előzetesen 382 főre vonatkozóan vállaltunk kötelezettséget, ehhez képest 412 tanulót sikerült bevonni a programba. A lemorzsolódás meg­akadályozása érdekében fontos, hogy akik bekerülnek a szakképzésbe, azok a megfelelő szakmákra kerüljenek. Ha bekerült a tanuló hozzánk, akkor segítenünk kell azoknak a képességeknek a kialakítását és fejlesztését, amelyeknek köszönhetően bent is tud maradni a képzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában