Tiszta falu, rendes közösség

2021.06.05. 19:01

Tucatnyian jöttek el, hogy megszépítsék a falut

Kiszombor tiszta falu – derült ki a szombati közös szemétszedés alkalmával. Mintegy tucatnyian csatlakoztak a szervezőkhöz, de az egész délelőtt tartó munka eredménye mindössze 8 zsák hulladék lett – pedig az önkéntesek szorgosak voltak.

delmagyar.hu

– Hívtam a kocsma előtt ülő ráérőket is, de majdhogynem kinevettek. Mondtam nekik, hogy amit eldobáltok, azt mi majd összeszedjük – mondta a 82 esztendős Bíró Antalné, miközben gyülekeztek a résztvevők a Kiszomboron meghirdetett szemétszedésre. Ő volt közülük a legidősebb, vidáman és lelkesen kért kesztyűt meg gyűjtőzsákot. – Mindannyiunknak érdeke, hogy a falu szép, tiszta legyen. Több hasonló akcióban részt vettem már. A portám előtt is rendet tartok! – tette hozzá.

Egyben közösségépítés

Szombaton az Ady Endre Művelődési Ház két munkatársa, Bódi Marianna és Zomboriné Szabó Klára invitálta közös szemétszedésre a falu lakóit. Mint mondták, már tavaly szeptemberben szerettek volna egy hasonlót tartani, akkor azonban esett az eső. Aztán tavasszal a vírus szólt közbe, de most azt szeretnék, hogy minden ősszel és tavasszal megszerveznek egy hasonlót. – Kiszombor szerencsére nem szemetes falu. Az emberek rendet tartanak a házuk táján, a közfoglalkoztatottak is szorgalmasan dolgoznak a fontosabb területeken. De azért biztosan lesz mit összeszedni, és közösségépítésnek sem utolsó egy ilyen megmozdulás – magyarázta Bódi Mariann.

A polgármester is szedte

A környezetvédelmi világnap apropóján megszervezett akcióra végül mintegy tucatnyian jöttek el.

Köztük volt a polgármester, Szirbik Imre is, aki azt mondta, nem csak azért jött el, mert egy polgármesternek ez illik. – Minden nap járom a falut, figyelem, milyenek az utcák, terek. Jók a tapasztalataim, de most tüzetesebben is szemügyre tudom venni, milyen a helyzet – mondta. A csapat tagjai a művelődési házban vették fel a szükséges felszerelést, majd néhány fős egységekre bomolva más-más területeken láttak munkához. Ilyen volt például a vasútállomás környéke, a játszótér, a kastély, Halesz, vagy a horgásztó.

Az eredmény: 8 zsák

A munka reggel 9-től nagyjából délig tartott. Valóban nem volt sok az összeszedni való, de azért nyolc nejlonzsáknyi összejött – jellemzően cigarettacsikkek, eldobott üdítős flakonok, papírzsebkendők és hasonlók. A hulladékot hétfőn a falu közmunkásai fogják a megfelelő helyre szállítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában