Helyi közélet

2021.06.25. 16:13

Új gazdasági alpolgármestere van Szegednek

Kovács Tamás Párbeszédes képviselő váltja Szécsényi Rózsát a gazdasági alpolgármesteri poszton Szegeden. Elfogadták a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Kft. ügyvezető igazgatójának lemondását, pályázatot írnak ki az igazgatói tisztség betöltésére. A fél év után újra összeült szegedi közgyűlésben a parkolóper következményei miatt volt a legnagyobb vita, de sok szó esett a Cserepes sori piacról is.

Suki Zoltán

Szeged, 20210625. Közgyûlés a városházán. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Pénteken volt az év elő idei közgyűlése Szegeden, mert a járványhelyzet miatt mostanáig nem lehetett üléseket tartani. A képviselők ennyi idő alatt sem változtak, ugyanúgy képesek egymás torkának esni, mint hónapokkal ezelőtt.

Az ülés életműdíjak átadásával kezdődött. Három pedagógus, Huszkáné Pék Erzsébet, az óvodák igazgatóságának nyugalmazott igazgatóhelyettese, Flachné Vidéki Katalin a Tabán általános iskola nyugalmazott intézményvezetője és Siposné Gyuris Valéria a Vasvári Pál-technikum nyugalmazott igazgatója vette át az elismerést a polgármestertől.

Ingyenes étkezés

Napirend előtt többen is felszólaltak. Mihálik Edvin momentumos tanácsnok a kormányt ekézte, mert szerinte kicsinyes bosszút áll az ellenzéki városokon.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy annyi ingyenes étkeztetést sosem kaptak a családok, mint az Orbán-kormány idején. Szerinte azt is a Fidesz-kormány érdeme, hogy nyáron is tudnak ebédet adni a gyerekeknek.

Az első komolyabb összetűzés a Cserepes sori piaccal kapcsolatban volt. Haág Zalán azt szerette volna megtudni, hogy mikor kezdődnek végre azok a vásárok szombatonként, amelyek a Cserepes sori piacot pótolnák, és korábban Botka László polgármester is arról beszélt, hogy már kész a tervük erre. Botka László kapásból azt állította, hogy szó sem volt ilyen ígéretről.

Országos adatok

A járványhelyzet miatt újra módosítani kellett a költségvetést. Szécsényi Rózsa gazdasági alpolgármester összefoglalójából nagyjából az derült ki, hogy minden bajért a kormányzat okolható, mert nemhogy nem ad elég pénzt a városnak, még sok milliárd forintot el is von a költségvetésből. Az alpolgármester ezután gyakorlatilag országos gazdasági adatokat ismertetett, amit – állítása szerint – a statisztikai hivataltól idézett.

Haág Zalán ugyancsak számokkal vágott vissza. Elmondta, hogy egészségügyre 156, oktatásra pedig 86 milliárd forinttal fordít többet a kormány, mint korábban.

Azt csinál, amit akar

A pokol akkor szabadult el igazán, amikor a „tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról” című előterjesztéshez értek. Martonosi Éva jegyző ugyanis ebben próbálta megmagyarázni, hogy miért nincs lehetőségük behajtani a bíróság által megállapított 40 millió forint vagyoni hátrányt, amit Botka László mai napig pozícióban lévő, jogerősen elítélt beosztottjai okoztak.

Német Ferenc, Haág Zalán, Bartók Csaba és Tápai Péter is hozzászólt a kiabálásig fajult vitához, amelynek végül Botka László azzal vetett véget, hogy olyan követelést enged el az önkormányzat, amilyet akar.

Utolsóként a titkos szavazás után biztos lett, hogy Kovács Tamás Párbeszédes képviselő váltja Szécsényi Rózsát a gazdasági alpolgármesteri poszton. Az IH vezetője, Jávorszky Iván pedig lemondott, helyére pályázaton keresnek új igazgatót. Jávorszky Iván a civil szervezetekkel foglalkozik majd a városházán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában