Helyi közélet

2021.07.12. 14:21

Esküt tettek a rendőrök

Összesen 716 tiszthelyettes fe­jezte be tanulmányait és kezdi meg a napokban országszerte a járőri feladatok ellátását a rendőrség területi és helyi szerveinél.

S. Z.

A rendőrjárőr képzést ta­­valy szeptemberben indították el a Rendőrképző Akadémia Adyligeti és Szegedi Járőrképző Tagozatain, valamint a Miskol­­ci és Körmendi Rendvédelmi Technikumokban. Ezekben 386-­­an szereztek közbiztonsági rendőrjárőr vagy határrendészeti rendőrjárőr és útlevélkezelő szakképesítést. Az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai vezetői jelenlétében, négy rendvédelmi képzési helyszínen egy időben, pénteken volt a rendőrjárőr, valamint a rendőr tiszthelyettes oktatásban végzett tiszthelyettesek kibocsátó ünnepsége.

Az eseményeken a hagyományos tiszthelyettes felkészítést befejező 310 fős állomány is részt vett, továbbá ezen a napon tett ünnepélyes esküt 175 próbaidős rendőr is, valamint 20 – korábban úgynevezett kadétképzésben részt vevő – egy éves rendvédelmi technikumi képzéssel technikusi végzettséget szerzett új rendőr is.Az adyligeti ünnepségen Balogh János országos rendőrfőkapitány beszélt a hagyományos tematika mellett az új logikai alapokon nyugvó modernizált oktatás fontosságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában