Kárt tettek a hangrezgető víztálban

2021.07.17. 19:10

Hiába mondta Márki-Zay Péter, hogy ne lopják el, mégis megpróbálták

Nem hallgattak a jómadarak Márki-Zay Péterre. Hódmezővásárhely polgármestere ugyanis a vízrezgető hangtál avatásakor azt mondta, „Ez nem aranyból van, tehát ne tessék ellopni!” Valakik mégis megpróbálták. Addig feszegették, amíg kárt nem tettek benne. A tálat nem sikerült elvinni a pihenőparkból, de az elkövetők bűnhődhetnek a tettükért, mert a hódtói kamera mindent felvett.

Munkatársunktól
Hiába mondta Márki-Zay Péter, hogy ne lopják el, mégis megpróbálták

Fotó: Kovács Erika

 

Megpróbálták ellopni a talapzattal együtt 1 milliós vízrezegtető hangtálat Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Pihenőparkból. Akkor sérülhetett meg.

A rézfogantyús bronzüstöt most elszállították javításra. A talapzat üres, csak egy nagy lyuk tátong rajta.

Egy hónapja, június 19-én adták át ünnepélyesen Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Pihenőparkban a hangrezegtető rézfogantyús bronztálat. Az elkövetők nagy pénzt remélhettek a nemesfém értékesítéséből, valószínűleg ezért próbálták meg lefeszegetni a talapzatról, akkor sérült meg a simogatásra hangot kibocsájtó víztároló edényzet. A tálat egyébként a garázdák nem tudták elvinni. A tettük azonban nem marad következmények nélkül. A táltól ugyanis körülbelül 15 méterre térfigyelő kamera is található, ami rögzítette a rongálást. Így a tettesek nem bújhatnak ki a felelősség alól. A tál napokon belül visszakerül a helyére, mellé pedig az egyértelműsítés végett táblát is kihelyeznek, ami figyelmezteti a rosszban sántikálókat, hogy kamerával megfigyelt területről van szó.

Egyelőre csak a nagy lyukú talapzat látható a pihenőparkban. A bronzüstöt javítani vitték.
Fotó: Kovács Erika

 

Mint korábban megírtuk, egy éve a Németh László gimnázium németországi testvériskolájában, Ulmban járt Márki-Zay Péter polgármester, Cseuz Judit nemzetközi referens és Gyöngyösi Ferenc képviselő. Kirándulást tettek Bonlandenben egy kolostorban is, aminek az udvarán láttak ilyen hangtálat. Megkeresték a gyártót, Christof Grosse német aranyművest, aki Vásárhelynek is elkészítette a rézfogantyús bronzüstöt, ami szállítással együtt 2380 euróba került, a talapzata pedig 113 ezer forint + ÁFÁ-ba, vagyis a teljes beruházás nagyjából 1 millió forint volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában