Ezer kisdiák kap támogatást

2021.07.22. 16:00

Hódmezővásárhely elengedte a rászorulók kezét, új alapítvány vállalta felkarolásukat

Mindenki Számít Vásárhelyen címmel hozott létre alapítványt Lázár János országgyűlési képviselő. A civil szervezet elnöki tisztjére Kószó Pétert kérte fel. Tanévkezdés előtt ezer hátrányos helyzetű diákot támogatnak tízezer forintos vásárlási utalvánnyal.

Kovács Erika

Mindenki Számít Vásárhelyen címmel hozott létre alapítványt Lázár János országgyűlési képviselő.

Kószó Péter számára nem újdonság a karitatív munka. Ő alapította a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt, a Johannita Segítő Szolgálat vásárhelyi elnöke, és ugyancsak elnökként irányítja a Boldog Gizella-díjat alapító Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványt is. Mindemellett hosszú ideig szolgálta a várost gyermekorvosként, 16 éven át pedig alpolgármesterként is dolgozott.

– Lázár János országgyűlési képviselő úrral az utóbbi időben sokat beszélgettünk népjóléti, szociális kérdésekről. Benne született meg az ötlet, hogy hozzunk létre egy karitatív alapítványt, amellyel segíthetjük azokat, akiknek gond a napi betevő, a villany-, gázszámla kifizetése vagy a tüzelő megvásárlása, esetleg súlyos betegek, rokkantsággal élnek – mondta el lapunknak.

A munkát egyébként hamarabb elkezdték, mint ahogy az alapítvány létrejött volna. Adományokból húsvét előtt száz, pünkösdkor pedig kétszáz rászoruló családot segítettek élelmiszerrel, míg gyermeknapon száz gyerek örülhetett több mint tízezer forint értékű játékcsomagnak.

A Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány legutóbbi akcióján száz kisgyermeket leptek meg egy-egy csomag játékkal. Archív fotó: Kovács Erika

– Márki-Zay Péter polgármestersége alatt a korábbihoz képest töredékére csökkentették a költségvetésben a szociális támogatásokra fordítható keretet. Megszüntették azt a segítséget is, amit az idősek kaptak karácsony és húsvét előtt. Ezt is nagyon hiányolják az emberek. Azt tapasztaltuk, illetve maguk az érintettek is ezt mondták, olyan, mintha a város elengedte volna a rászorulók kezét – fejtette ki Kószó Péter, aki mellett Korsós Ágnes, Draskovitsné Joó Erzsébet, Nagy István és Ambrus Norbert tagja a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány kuratóriumának.

Az elnök hangsúlyozta, nemcsak nagy akciókkal foglalkoznak, hanem az egyéni problémákra is figyelmet fordítanak az alapítvány munkatársai.

– Alpolgármesterségem idején is arra törekedtem, hogy aktív szociálpolitikát folytassunk. Ha bárki tud olyan emberről, akinek szüksége lehet a segítségre, akkor intézkedünk. Így jutottunk el például Nagy Katikához, akinek amputálni kellett az egyik lábát. Nagyon rossz körülmények között él, de életvidám, a sorsát elfogadó asszony, aki örül minden segítségnek. Pénzzel is segítettük, de beszélgetés közben kiderült, hogy egyetlen szórakozása egy rádió volt, ami tönkrement. Így azt is kapott alapítványunktól – részletezte.

Az alapítvány legújabb akcióját a tanévkezdés előtti időszakra tervezi. Ezer halmozottan hátrányos helyzetű, 6 és 14 év közötti diákot ajándékoznak meg tízezer forint értékű Decathlon vásárlási utalvánnyal.

– Ez egy tízmillió forintos projekt, aminek jelentős része már rendelkezésünkre áll. Várjuk a további felajánlásokat. Higgyék el, nagyon jó helyre kerül az adomány

– vázolta a terveiket az alapítvány elnöke.

Az alapítvány számlaszáma: 11735067-23559172.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában