Környezetvédelem

2021.07.16. 13:45

Megvan a megoldás a zöldhulladékra

A napokban megírtuk, a makóiak valósággal fellázadtak a zöldhulladék szállításának most életbe lépett korlátozása miatt. Csütörtökön Farkas Éva Erzsébet arról számolt be, milyen megoldást talált a problémára az önkormányzat a szolgáltatóval közösen.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Meghallva a makóiak igényeit, az önkormányzattal folytatott tárgyalásokat követően a lakossági szemétszállítást végző cég módosított a zöldhulladék szállítási rendjén – jelentette be tegnap Farkas Éva Erzsébet polgármester. A társaság képviselőivel, illetve Varga Ferenc alpolgármesterrel közösen tartott városházi sajtótájékoztatón elhangzott: a kertes házban lakó makóiak augusztus 2-től két darab, egyenként 80 literes zöldhulladékgyűjtő szemetest fognak kapni. Ezeket a város a Délkelet-alföldi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszertől kapta, szám szerint – egyelőre – ötezer darabot, de ha az derül ki, hogy többre van szükség, továbbiakat is kérnek.

Ezeket a kommunális hulladék elszállításának napján, hetente egyszer fogják üríteni. Ezért külön díjat a szokásoson túl nem számítanak fel.

Az új kukákat a Városgazdálkodás Aradi utca 127. alatti telephelyéről lehet majd elvinni; aki nem tudja elszállítani, annak – előzetes egyeztetés alapján – segítenek. És hogy annak se maradjon a nyakán a zöldhulladék, aki még nem vette át az új szemetest, mindenki egyben megkapja, vagy a Felső-bácskai Hulladékgazdálkodási Nkft. Széchenyi téri irodájában átveheti az idei évre szóló összes, szám szerint 26 darab 120 literes hulladékgyűjtő zsákot. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a szolgáltatótól továbbra is lehet ingyenesen komposztálóedényt kérni, illetve hogy a kötegelt gallyakat elviszik a kukák mellől, a hulladékudvarba pedig 350 kilóig ingyen be lehet vinni a zöldhulladékot.

Házhoz menő lomtalanítást is lehet kérni, évente kétszer, telefonon egyeztetett időpontban.

– Úgy gondolom, a mostani, központi jogszabályoknak is mindenben megfelelő kiegészítésekkel sikerül megoldani a zöldhulladék elszállítását a kertes házakból – mondta a polgármester. Hozzátette: a gyűjtőzsákok mellé mindenki kap egy részletes tájékoztatót az új rendről, illetve a szükséges telefonszámokról, elérhetőségekről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában