Helyi közélet

2021.07.09. 17:29

Új elnök a Rotary Club élén

Dobos Ferenc után Ko­vácsné Gila Erzsébet vette át az elnöki láncot, így a következő egy évben ő vezeti majd a Szentes-Csongrád Rotary Clubot.

Munkatársunktól

Kovácsné Gila Erzsébet, a Szentes-Csongrád Rotary Club elnöke. Fotó: Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

Az új elnök helyzete különleges, a szervezetben ő az első, aki második alkalommal is betöltheti ezt a pozíciót.

– Előző elnökünk munkáját nagyban befolyásolta a járványhelyzet, de ezen időszak alatt is tovább fejlődött a mozgalmunk, a „Higgy magadban és kinyílik a világ” nevű tehetséges fiatalokat támogató pályázatunk például hamarosan az eredményhirdetéshez közeledik. Tavaly nyolc, idén már tizenhét pályázónk volt, így ezt a kezdeményezést ebben az évben is szeretnénk folytatni. 2013-ban az én elnökségem alatt indult meg a helyi Interact, azaz a rotary ifjúsági tagozata, ezt is szeretnénk feléleszteni. Ezen felül egy három évre szóló klubstratégiát is összeállítunk, ebben a nyíregyházi klub trénere lesz a segítségünkre.

Ez a stratégia hosszabb távra jelöli ki a klub irányvona­lát, tevékenységét – vázolta ve­­zetői munkájának elképzeléseit Kovácsné Gila Erzsébet.

Az új elnök az előttük álló fel­­adatok elvégzéséhez csoportokat is kialakít, hogy még hatékonyabban tudják megoldani a speciális kihívásokat.

A szentesi elnökre az országos szervezeten belül is várnak feladatok, jövő júliustól ugyanis ő lesz a magyarországi Rotary Club kormányzója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában