rászoruló diákok támogatása

2021.08.23. 13:54

1000 gyermek kap 10 ezer forintos utalványt Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyen valamennyi leendő első osztályos és a halmozottan hátrányos helyzetű diák, összesen 1000 tanuló kap 10 ezer forintos ajándékutalványt a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítványtól. Az adományok kiosztását hétfőn kezdték a Nádor utcai Általános Iskolában.

Kovács Erika

- Azért hoztuk létre a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítványt, mert úgy éreztük, az új városvezetés elengedte a rászorulók kezét. Így született meg az a gondolat is, hogy iskolakezdés előtt 1000 diákot, valamennyi elsőst, rajtuk kívül pedig a legrászorultabb tanulókat is segítsük egy 10 ezer forintos sportszer vásárlási utalvánnyal – mondta Kószó Péter, az alapítvány elnöke.

Draskovitsné Joó Erzsébet, a Délmagyarország nyugalmazott újságírója, az alapítvány kuratóriumának tagja hangsúlyozta, az iskolakezdés mindig nagy terhet jelent a családoknak, a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek pedig még nehezebb ilyenkor a helyzete.

- Tudjuk, hogy Hódmezővásárhelyen sok a nehéz helyzetben lévő család. Nem volna szükség erre az alapítványra, ha a városháza 2018 után folytatta volna azt a tevékenységet, amit 30 éven keresztül végeztünk – hangsúlyozta Lázár János országgyűlési képviselő, a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány alapítója.

Mindenki számít Vásárhelyen – ez az alapítvány neve és filozófiája is. Fotó: Kovács Erika

- Hódmezővásárhelyen mindenki számított és mindenki számíthatott a városháza segítségére. Most új politika van a városházán, amely nem az emberekkel, hanem saját magával van elfoglalva, önmagát dicsőíti reggeltől estig, és „Jóistent” játszik. Az emberek segítséget nem remélhetnek, ezért fordulnak sokszor hozzánk – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Lázár János elmondta, a 10 millió forintot kizárólag hódmezővásárhelyi vállalkozások adták össze.

- Mi nem kaptunk forrásokat az Amerikai Nagykövetségtől, sem nemzetközi civilektől. Ami engem is meglepett, visszautasította a támogatási kérésünket az összes Hódmezővásárhelyen működő külföldi vállalat és nagyvállalat. A támogatóink pedig ragaszkodnak az anonimitáshoz, tekintettel arra, hogy 2-3 éve azokat, akik nem a polgármestert támogatják, súlyos adóterror sújtja. Akik nem fekszenek le a polgármester lábai elé, azokat az adócsoporton keresztül üldözik, büntetik. A jövőben is nagyszabású akciókat szervezünk. Az, hogy 1000 gyereknek biztosítunk 10 ezer forint értékű utalványt, a város történetében is kiemelkedő jelentőségű – mondta Lázár János.

Ezek is érdekelhetik