kitüntetéseket, elismeréseket adtak át

2021.08.20. 20:40

Erdős Péter lett Vásárhely új díszpolgára

Hódmezővásárhelyen délután díszközgyűlést tartottak, ahol kitüntetéseket, elismeréseket adtak át.

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

- Minden évben a legszebb alkalom, amikor megköszönjük azoknak a vásárhelyieknek az életművét, amellyel példát mutatnak másoknak is. A város nagy hagyománnyal bíró díjai mellett megalapítottuk az Év rendőre, Év tűzoltója és Év mentőse díjat is. Mivel az utóbbi két testület létszáma kisebb, mint a rendőrségé, így az év tűzoltóját, illetve mentősét kétévente választjuk – mondta az ünnepségen Márki-Zay Péter.

A Hódmezővásárhely díszpolgára címet idén Erdős Péter festő-, és szobrászművésznek adományozza a képviselő-testület életműve, valamint a városért végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként.

A Pro Urbe kitüntetést ketten vehették át, a vásárhelyi értékeket népszerűsítő tevékenységéért Pokomándy Zsuzsanna általános iskolai tanár, néptánctanár, kézműves oktató, népművelő, és hagyományteremtő munkájáért Egyed Béla, a Hód Mezőgazda Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója.

Signum Urbis Honorantis díjban részesült kimagasló szakmai munkájáért Cserjés Katalin egyetemi docens, a város lakossága szolgálatában végzett munkássága elismeréséül Imre Sándor kovácsmester, valamint az 1956-os forradalom idején tanúsított szerepvállalásáért vitéz Kádár Imre József.

Az Év rendőrévé Tóth Roland címzetes őrnagyot, az Év tűzoltójává pedig Lászlai Ferenc Attilát választották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában