2021.08.24. 12:37
Folyamatosan működik az egyetemi koronavírus-forródrót
Továbbra is hívható a Szegedi Tudományegyetem Covid19 call centere. Továbbra is folyamatosan oltanak Csongrád-Csanád megyében is.
20210803 Miskolc fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Megkezdődött a koronavírus elleni harmadik oltás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton.
Fotó: Illusztráció / Vajda János
A Szegedi Tudományegyetem munkatársai mostanáig 141 ezer 355 vakcinát adtak be. Az egyetem továbbra is működteti a Covid19 call centerét, azaz a koronavírus-forródrótot. Ezt bárki hívhatja kérdéseivel munkanapokon 8 és 18 óra között a 62/546-800-as telefonszámon.
A hivatalos koronavírus-tájékoztató oldal adatai szerint Csongrád-Csanád megyében a járvány kitörése óta 33 ezer 66p embert fertőződött meg kedd reggelig.
Tovább oltanak a Csongrád-Csanád megyei egészségügyi intézményekben és orvosi rendelőkben is. A hétvégén elsősorban az idősebbek kapták meg a harmadik, emlékeztető injekciót. Rajtuk kívül már bárki jelentkezhet a harmadik oltásra, és a fiatalokat is várják az oltópontokon.
A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, vagy a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás.
A 18 év alattiak első és a 18 év felettiek harmadik körös oltása is zajlik Csongrád-Csanád megyében. Juhász Tünde kormánymegbízott a Rádió 88-nak elmondta, a 12–18 év közöttiek oltására továbbra is jelentkezhetnek a szülők – ők Pfizer, illetve Moderna típusú vakcinákat vehetnek fel. Hozzátette, augusztus 30-án, 31-én és szeptember elsején és másodikán az iskolákban kihelyezett oltópontokon is felvehetik a gyermekek a védőoltást.