2021.08.10. 10:30
Gátat szabtak az árak az algyői bölcsődeépítésnek
Kilencven millió forinttal kerül többe az új bölcsőde Algyőn a folyamatosan növekvő építőipari árak miatt. A korábban elnyert támogatások megemelését kérték és kapták meg, így hamarosan megkezdődhet a munka.
Jelentősen megugrott a bölcsődés korú gyerekek száma. Nagyobb intézmény kell. Archív Fotó: Török János
Fotó: Archív Fotó: Török János
A legkedvezőbb ajánlatot adó cég is 90 millió forinttal többől tudja megépíteni Algyőn a bölcsődét, mint amennyi forrás az önkormányzat rendelkezésére áll. Pedig tavaly a Pénzügyminisztériumtól a hazai bölcsődefejlesztési programban 288 millió forint támogatást kaptak, a Terület- és településfejlesztési operatív programban pedig 449 millió 989 ezer forintot nyertek, ezt a két összeget pedig 150 millió forint önerővel egészítették ki.
De a keret még így sem elegendő az építőipari árak emelkedése miatt.
Molnár Áron polgármester lapunk kérdésére elmondta, annak érdekében, hogy a beruházást meg tudják valósítani, forrásemelést igényeltek a Pénzügyminisztériumtól, valamint szintén a támogatás növelését kérték a Terület- és településfejlesztési operatív programban is. Hozzátette, mindkét helyről megérkezett az értesítés, miszerint megkapják a plusztámogatást.

Archív Fotó: Török János
A településvezető megjegyezte, ha megérkeznek a hivatalos dokumentációk, akkor rendkívüli képviselő-testületi ülést hívnak össze, ugyanis szükség van egy testületi határozatra, ami után aláírják a szerződést a kivitelező céggel, és elindulhat az építkezés.
A munkát a mórahalmi Bauszer Kft. végzi el, hiszen ők adták a legjobb árajánlatot. Az önkormányzat azt szeretné, ha a szerződéskötés még augusztusban megtörténne és átadhatnák a területet a cégnek.
Molnár Áron beszámolt arról is, hogy a Tiszavirág utcában, szemben az általános iskolával egy 60 fős bölcsődét hoznak létre.
Az új épületben öt csoportszoba lesz, valamint a bölcsőde működéséhez elengedhetetlen melegítő konyhát és egyéb kiszolgálóhelyiségeket is kialakítják. Továbbá játszóudvarok, kerékpár- és babakocsi-tároló is lesz a teljes körűen akadálymentesre tervezett épületben. Figyelnek a környezetvédelemre is. A tetőn napelemeket helyeznek el, azzal fedezik majd részben a bölcsőde villamosenergia-fogyasztását. Levegő-víz hőszivattyút is beszereznek, a használati meleg víz előállítását azzal oldják meg.