2021.08.07. 18:10
Kispályás foci és roma gasztronap Vásárhelyen – Galéria
Hódmezővásárhelyen 12 Csongrád-Csanád- és Békés megyei csapat részvételével rendezte meg a helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Pisont István Kispályás Labdarúgó Kupát. A rendezvényt roma gasztronómiával is összekötötték.

Roma fiatalok rúgták a bőrt a vásárhelyi stadionban. Fotó: Kovács Erika
– Több mint 120 játékos jött el, és nagyon sok szurkoló. Szeretnénk Hódmezővásárhely közösségi életét kicsit fellendíteni, ezért is szerveztük ezt a programot, amit a következő hónapokban számos rendezvény követ
– mondta Mezei Vidor, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat új elnöke.
– Célunk, hogy a fiatalok értelmes szórakozást találjanak, mint például a sport, és kiemelt célnak tekintjük az integrálódást is
– emelte ki.
Roma fiatalok rúgták a bőrt a vásárhelyi stadionban – Fotó: Kovács Erika
A rendezvényen részt vett Pisont István, 31-szeres válogatott, 5-szörös olimpiai válogatott labdarúgó, edző is, akiről a kupát nevezték el.
– Fantasztikus érzés, hogy életemben kispályás foci kupát neveztek el rólam, különösen jó látni, hogy milyen közösség formálódott itt a pályán és azon kívül. Fontos, hogy példát mutassunk a fiataloknak
– mondta lapunknak Pisont István.
A neves labdarúgó hozta létre a Pisont István Tehetségkutató Alapítványt, amelynek három felfedezettjét is látta a vásárhelyi kispályás focitornán.
– Szerencsére a cigány gyerekek között sok tehetséges fiatal van. Remélem, ezt az adottságot sikerül is majd kibontakoztatniuk, amihez kitartásra, szorgalomra és sok-sok munkára van szükség.
A foci mellett gasztronapot is szerveztek marha-, birka- és kecskepörkölttel, grillezéssel. Délután Mendy és zenekara gondoskodott a jó hangulatról.