Készülnek az ünnepre

2021.08.18. 13:01

Péntektől új parkolási rend lesz a mindszenti szabadstrandnál

Ötszáz forintos napijeggyel parkolhatnak az augusztus 20-i ünnepségre érkezők a mindszenti tiszai szabadstrandnál. Az üdülőtulajdonosok ingyenkártyával jutnak át a kordonon idén is.

Tábori szilvia

Pénteken kora délutántól már megkezdődnek a programok a mindszenti Tisza-parton, este koncertekkel várják az érdeklődőket. Fotó: Tábori Szilvia

Öt-hatszáz autónak elegendő parkolóhelyet alakítanak ki az augusztus 20-i rendezvényre a mindszenti Tiszai szabadstrandnál. Mint azt Kocka Gá­­bor, a strand üzemeltetője la­punknak elmondta: a jelenlegi parkolóhely és a tavaly szintén erre használt füves rész is rendezvényterület lesz pénteken. A gátról a strandra vezető utat kordonnal lezárják az első jobb oldali kereszteződésnél, az erdő aljánál.

Az üdülőtulajdonosok, illetve vendégeik a korábbiakhoz hasonlóan ingyenes, az ön­­kormányzatnál igényelhető bérletekkel juthatnak át, a többiek ötszáz forintos napidíjért parkolhatnak majd külön placcon. Onnan a Mályva utca irányába, a töltés felé hajthatnak ki.

A gátról levezető út mindkét oldalán tilos megállni, a helyszínen rendőrök és polgárőrök, valamint további biztonsági személyzet, illetve az önkormányzat és az üzemeltetők se­­gítik a tájékozódást.

A Nagyrév felől a földúton érkező autók szintén a Fűzfa borozó melletti szabad területen állhatnak meg autóval. Az egyszer megváltott parkolójegy többször is felhasználható aznap. Koczka Gábor üzemeltető szerint a pénteki rendezvényen a biztonság a legfontosabb: a jelenlegi parkolóban kialakított színpadnál is biztosítják a menekülési útvonalat, felszedik a területet határoló láncokat, tágasabb helyet adva a programoknak.

Pénteken kora délutántól már megkezdődnek a programok a mindszenti Tisza-parton, este koncertekkel várják az érdeklődőket. Fotó: Tábori Szilvia

Augusztus 20-án, pénteken 10 órától már játékos sportfoglalkozásokat tartanak a Tisza-­parton.

Kora délután, 14 órától Szent István-napi kalandozást hirdetnek, játékos pontgyűjtő és civil kavalkáddal, családoknak és baráti közösségeknek, lesz kézműves foglalkozás, a gyerekeknek arcfestés és ugrálóvár.

Az Alma együttes 17 órától, a Fiesta 19 órától zenél, majd este kilenctől Nagy Feró és a Beatrice lép fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában