#napszínes

2021.08.17. 13:21

Tangót táncolt a ruzsai plébános a polgármesterrel

Hatalmas ováció kísérte szombaton a ruzsai katolikus bál két meglepetés-sztárvendégének fellépését. Sánta Gizella polgármester és Negyela Zoltán plébános a hivatásos táncosok után léptek színpadra, hogy tangót táncoljanak.

Arany T. János

A produkció nagy sikert aratott, pedig a kéthetes felkészülés alatt volt olyan pillanat, amikor majdnem feladták.A tangó az atya ötlete volt, a pár két héten át minden nap, napi másfél órát gyakorolt, előfordult, hogy vasárnap reggel hétkor a művelődési házban vagy este tízkor Szegeden a táncoktatónál. Egy nap sem maradhatott ki, mivel mindketten nulláról kezdték. Negyela Zoltán elárulta, volt olyan pillanat, hogy majdnem fel is adták.

– Amit két hét alatt meg lehetett tanulni, azt megtanultuk. Eléggé bénáztunk, de felülkerekedtünk a bizonytalanságunkon. Én voltam a komolytalanabb, illetve kívül kellett lépnem a komfortzónámon, de a felkészülés végére már mindketten élveztük

– mesélte a plébános. Hogy a párok harmonikusan haladhassanak előre a parketten, nagyon nagy szerepe van a vezetés technikájának. Ezt a táncosok szoros testi közelsége is indokolttá teszi.

Tangót táncol a plébános a polgármesterrel. A hétvégi ruzsai katolikus bál sztárfellépői, Sánta Gizella és Negyela Zoltán. Fotó: Fodor Szabolcs

Sánta Gizella hozzátette, számára a legnehezebb feladat az volt, hogy komolyan vegye az atyát és komoly arccal végigtáncolja a tangót.

– Hatalmas élmény volt

– tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában