Szeged

2021.09.23. 11:28

Idén is jelentős támogatást kapnak a civil szervezetek

Hamarosan kiírják a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatait, ezért a civil szervezetekkel minden fontos információt megosztottak szerdán a sikeres jelentkezés érdekében. A kormányhivatalban megtartott programon díjazták a kiemelkedő megyei civileket.

Kiss Anna

Három szervezet kapott Civil Érték és Közösség Díjat. Fotó: Török János

Fotó: TOROK JANOS

– Jelentős támogatást kapnak jövőre is a civil szervezetek, akik október 4-től nyújthatják be pályázataikat a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) kiírására. Ezúttal már 10,8 milliárd forintos keret- összegre lehet pályázni, ez az összeg tavaly 9,3 milliárd forint volt – közölte szerdán a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalban Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A Rákóczi téri épület a „CIVIL INFO – NEA 2022” című országos tájékoztató rendezvénynek adott otthont, a programon a megyében működő civil szervezetek kaptak információt a NEA lehetőségeiről, a Magyar Falu program Falusi Civil Alap és a Városi Civil Alap pályázatiról, valamint a helyettes államtitkárság programjairól.

– Az egész életünk a civilségről szól, mert mindannyian valamennyire civilek vagyunk. Én magam is végzek civil önkéntes munkát, például egyházi közösségben. Hazánkban a civil szervezetek olyan munkát vállalnak önkéntes vagy nem önkéntes alapon, amellyel jelentős terhet vesznek le az állam és az önkormányzatok válláról, mi pedig ezt honoráljuk. A civilek olyan közösségeket működtetnek, amelyek értéket teremtenek – emelte ki a helyettes államtitkár.

Három szervezet kapott Civil Érték és Közösség Díjat. Fotó: Török János

Kiderült, a megyei civil szervezetek élmezőnyben vannak a pályázatok tekintetében, a tavalyi kiírásokon mintegy 500 szervezet 675 millió forintnál is több pénzt nyert.

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a civil közösségek szerepe nagyon meghatározó a megyei települések életében is, ugyanakkor arra kérte a szervezetek vezetőit, hogy éljenek a kormány által biztosított lehetőségekkel.

Juhász Tünde kormánymegbízott szerint a civilek jó példával járnak elöl, tevékenységükkel igyekeznek hatással lenni a társadalomra úgy, hogy folyamatosan lépést tartanak az igényekkel. Jelezte, a kormányhivatalban a szolgáltatások folyamatos fejlesztésével, az ügyfélközpontúsággal igyekeznek növelni a közigazgatásba vetett bizalmat, ennek a munkának része a civilek segítése is.

Átadták a Csongrád-Csanád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által alapított Civil Érték és Közösség Díjat is, ezt összesen három szervezet kapta meg: Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, a szegedi Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért és a makói Megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Közhasznú Egyesülete.

A díjra összesen tizenöt jelölés érkezett, így akik a szerdai rendezvényen nem kaptak díjat, elismerő oklevélben részesültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában