vallás

2021.09.19. 16:39

Új keresztet kapott Makó-Rákos

Út menti keresztet avattak vasárnap Makó-Rákoson, a makói, a mezőhegyesi, a tótkomlósi és a királyhegyesi út négyes kereszteződésénél. Ez arra is emlékeztet, hogy a ma már Makóhoz csatolt településnerk milyen gazdag múltja van.

Szabó Imre

- Vigyázzon ezen túl mindenki erre a keresztre – kérte az avatóünnepség végén Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató vasárnap kora délután Makó-Rákoson, ahol újraavatták és szentelték a település egykori út menti keresztjét. Ez eredetileg a ma már nem létező helyi iskola mellett állt a harangláb szomszédságában. A felújításra azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedekben nagyon rossz állapotba került, gyakorlatilag újjá kellett alkotni – az ünnepségen ott volt Szügyi László csanádpalotai fafaragó, aki ebben többek között részt vett.

Az avatási szertartás egy pillanata. Fotó: Szabó Imre

Az avatóbeszédből kiderült, Rákosnak tekintélyes múltja van. A ma már elnéptelenedett, alig százegynéhányas lélekszámú, közigazgatásilag Makóhoz tartozó település neve a 16. században bukkan fel először, s valószínűleg nagyjából akkor is alapíthatták ide betelepülő szerb jobbágyok. A 16. században többször elpusztult és újjátelepült, és az itteni tanyavilág központja volt. 1869-ben ezer-ezerkétszáz ember otthona volt, de még az 1960-as években is közel ezren lakták. Volt itt vegyesbolt, malom, több kovács- és bognárműhely is. A település önállóságának, illetve az itteni pezsgő mindennapi életnek a téeszesítés vetett véget. A 60-as években újra egyesült Makóval, az iskola pedig 1970-ben szűnt meg.

A keresztet most, a felújítás után a makói, a mezőhegyesi, a tótkomlósi és a királyhegyesi út négyes kereszteződésénél állították fel. Virágokat, cserjéket is ültettek köré Csermák Szilvia jóvoltából. A hagyományoknak megfelelően keresztszülőket kértek fel, hogy vigyázzanak rá a továbbiakban. Az ezt jelképező szalagokat Farkas Éva Erzsébet polgármester, Mágori András képviselő, valamint a helybeli Martonosi család tagjai kötözték a helyükre, majd Pálfai Zoltán plébános áldotta meg. Szikszai Zsuzsanna azt is elmondta, hogy a közeljövőben újabb út menti keresztek újulnak meg Makón: az orosz temetőnél és az Erdélyi püspök utcában lévők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában