Lázár János: A makói Continental becsapta a dolgozóit

2021.10.20. 18:35

Csalódott a makói polgármester – Videó

Lázár János és Farkas Éva Erzsébet is reagált a Contitech elbocsátási terveire.

Forrás: DM

- Megengedhetetlen, hogy így járjon el a Contitech makói üzeme a helybeli és térségi dolgozókkal – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet makói polgármester, reagálva a cég előző nap ismertetett elbocsátási terveire.

Megírtuk: a gyárból idén eddig 90, az év végéig pedig további 140 embert fognak elküldeni, míg jövőre 300 felmondás várható.

A városvezető emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat többféle módon segítette az ipari park fejlesztését, maga a társaság pedig több mint 1 milliárdos központi támogatást kapott, többek között munkahelyek létesítésére, megtartására.

– Úgy tűnik, ezt a megállapodást most felrúgták, ami nagy csalódás – hangsúlyozta. A polgármester napokon belül hivatalosan felkéri a kormányt, vizsgálja meg, hogy a cég az állami támogatást jogszerűen használta-e fel, betartotta-e a vállalt ígéreteket, az önkormányzat pedig keresi a módját annak, miként segíthet azoknak, akiknek felmondanak. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt 2 évben több mint 200 millióval kevesebb helyi adót fizetett be a Continental a makói önkormányzat kasszájába.

Az üzemben kialakult helyzetet Lázár János is felháborítónak nevezte. Videóban osztotta meg véleményét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában