Hódmezővásárhely

2021.10.15. 16:00

Közös megegyezéssel távozott a városi közétkeztetés vezetője

Mucsi Tamás megerősítette lapunknak, már nem ő a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény vezetője. Ennél többet egyelőre nem kívánt elárulni. Azt ígérte, a későbbiekben beszél az okokról. Márki-Zay Péter polgármestert többször kerestük, de nem értük utol.

Kovács Erika

Hódmezővásárhely 2021.09.02. Hódmenza Fotó: Török János TJ City Magazin

Forrás: Archív fotó

Fotó: Török János

A Promenad24 értesült elsőként, hogy október 7-től felmentették a munkavégzés alól Mucsi Tamást, aki korábban a Hód-Menza Kft. vezetője volt, majd a közgyűlés a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény élére is megválasztotta.

Mucsi Tamás és az önkormányzat kapcsolatának megromlásáról hetekkel korábban szárnyra kaptak a hírek.

Lapunk információi szerint Mucsi Tamás nem értett egyet a közétkeztetés magánkézbe adásával. Erről is kérdeztük a volt vezetőt, de egyelőre nem nyilatkozott. A kiszervezés ellen a Fidesz vásárhelyi szervezete is tiltakozott.

Mint korábban megírtuk, az önkormányzati napközi konyhát a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt.-hez tartozó Hód-Menza Kft. üzemeltette, ennek vezetője Mucsi Tamás volt. A városvezetés tavaly ősszel gazdaságossági indokkal az intézményi forma mellett döntött, és létrehozták a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézményt (HKI), ami ez év januárjától működik. A vezetői posztra pályázatot írtak ki, amit Mucsi Tamás nyert meg. Most kiszerveznék a feladatot, vagyis magánvállalkozásra bíznák az évi 1,6 millió adag étel főzését.

Márki-Zay Péter polgármester szeptember elején lapunknak azt nyilatkozta, ez akár 30-40 millió forintot is hozhat a városnak.

Akkor azt sejtette, nem elégedettek a közétkeztetéssel. Úgy fogalmazott, olyan vállalkozásra bíznák a feladatot, amely profi, nagyobb beszerzéssel és tapasztalattal dolgozik, hatékonyabb szolgáltatást nyújt. A szeptember 30-án megtartott Mátyás utcai lakossági fórumon Márki-Zay Péter bejelentette, a menzapályázatra 4-6 pályázat érkezett. Akkor úgy fogalmazott, „bár a minőség valószínűleg nem lesz jobb, de a nagy cégek minden szabályt szigorúan betartanak. A mi 5000 fős konyhánk mindig kockázatot jelent”.

Márki-Zay Pétert többször kerestük, de nem értük utol. Az önkormányzat sajtóközleményéből annyi derült ki, Mucsi Tamás október 7-én közös megegyezéssel távozott a HKI éléről. Munkáját helyettese veszi át, a végleges megoldást keresik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában