Megemlékezés

2021.10.22. 18:20

Lázár: meg kell védenünk 56 vívmányait – Fotók

Meg kell védenünk az ’56-os forradalom vívmányait – mondta a makói megemlékezésen Lázár János parlamenti képviselő.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

A Csanád vezér téri kopjafáknál tartott beszédében emlékeztetett rá, noha a szabadságharcot 1956-ban eltiporták, 2010-et követően győzött, mert a forradalmárok legfontosabb célkitűzései végre teljesültek. Magyarország szabad és független ország, itt már nem állomásoznak idegen csapatok.

2011-ben végre az írmagjától is megszabadult a kommunista alkotmánynak és a szabad világ legnagyobb katonai szövetségének, a NATO-nak egyenrangú tagja.

Ugyanakkor emlékeztetett: a forradalmak tartós győzelmet csak ritkán aratnak. Sokszor követi őket szabadságharc, megtorlás és visszarendeződés. Ez jelöli ki a mindenkori utókor felelősségét.

 

– Minden korban, minden nemzedéknek tennie kell azért, hogy a vívmányokat, a szuverenitást, a szabadságot és az alkotmányt megőrizze, mert ezekre akkor is leselkednek veszélyek, ha éppen nem lánctalpon érkeznek – figyelmeztetett. Arra is rámutatott, hogy volt és lesz mindig, aki forradalmárnak mutatja magát, pedig csak áruló – Vigyázzunk az álruhás, önmagukat másnak mutató, mindenkinek tetszeni akaró, de valójában mindenkit csak kihasználó és átverő emberekkel – tette hozzá Lázár, akinek az ünnepségen elhangzott szövegét itt teljes terjedelmében is közzétesszük.

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem tudom, belegondoltak-e már abba: dacára annak, hogy a nemzeti ünnep október 23-a, 1956

emlékezetét alapvetően mégsem a forradalom határozza meg, sokkal inkább a szabadságharc vérbe

fojtása. Mi, magyarok ’56-ra elsősorban veszteségként, a magyar történelem elveszített, vagy inkább

erőszakkal elvett lehetőségeként emlékezünk. Ez annak a néhány – előbb diadalmas, aztán tragikus

hétnek – az ismeretében ennyi év távlatából is érthető…

De ha történelmi léptékben vizsgáljuk a kérdést, akkor számos okot találhatunk arra, hogy 1956

emlékezetét mégse a gyász határozza meg. Mert bár a szabadságharcot 1956. november 4-én

valóban eltaposták a szovjet tankok, a forradalmárok és a szabadságharcosok életét pedig tönkre

tették vagy egyenesen elvették a kommunista világhatalom magyar ügynökei, azért a mi forradalmunk

mégis győzött. Csak éppen évtizedekkel később. Sajnos talán nem is 1989-90-ben, ahogy sokan

vártuk, hanem jóval később. Akkor, amikor a magyarok egy békés és alkotmányos (ezt a szót most

indokolt kétszeresen is hangsúlyozni: alkotmányos) forradalommal befejezték a félbe hagyott, sőt

elsikkasztott rendszerváltást.

Bizony, az 1956-os forradalom csak 2010-et követően győzött igazán. De győzött, mert az

ötvenhatosok legfontosabb célkitűzései végre teljesültek. Magyarország nemcsak szabad, hanem

független ország. Mostanában inkább úgy mondjuk: visszaszerezte a szuverenitását. Méghozzá

politikai, gazdasági-pénzügyi, energiapolitikai értelemben egyaránt. És ha egy kicsit hazabeszélhetek:

épp most küzdünk azért, hogy visszaszerezze szuverenitását a nemzeti önellátás terén, például az

élelmiszeripar, illetve ahhoz szorosan kapcsolódóan, a mezőgazdaság vonatkozásában is.

A forradalom győzött. Hiszen Magyarországon már nem állomásoznak idegen csapatok. Legalábbis

fegyveresek. Harminc éve teljesült az 1989-ben még sokak számára elképzelhetetlen,

legkeményebben éppen a mai miniszterelnök, Orbán Viktor híres beszéden megfogalmazott követelés,

hogy a szovjet csapatokat haladéktalanul vonják ki Magyarországról. Megtörtént!

A rendszerváltást követő időszakban azonban meg kellett tanulnunk azt is, hogy az idegen hatalmak

csapatai nemcsak fegyveres, hanem ideológiai, világnézeti katonákból is állhatnak. A szovjet csapatok

kivonását követően azonban az elmúlt években végre megkezdődött ezeknek az idegen csapatoknak a

kivonása is. A politika formálásában ugyanis Magyarországon csak olyan emberek és csak olyan erők

vehetnek részt, amelyek arra a magyaroktól felhatalmazást kérnek és kapnak. És akiket e

tevékenységükben a választók ellenőrizni tudnak. Olyan nincsen, hogy külföldi érdekkörök a magyar

nép fölhatalmazása nélkül, civil szervezetnek vagy mozgalomnak álcázott bábpártokon és

bábpolitikusokon keresztül igyekeznek politikai befolyást, hatalmat szerezni. Legitimáció nélkül nincs

hatalom – ez is az ötvenhatosok követelése volt. Teljesült.

És a forradalom végül győzött azért is, mert Magyarország, ha nem is 1956-ban és teljességében

sajnos nem is 1990-ben, hanem csak 2011-ben végre az írmagjától is megszabadult a kommunista

alkotmánynak. A szabadon választott magyar országgyűlés pedig új alaptörvényt alkotott. Méghozzá a

törvényeink betűje és szelleme, a szabad Magyarország alapító atyáinak szándékai szerint:

alkotmányozó többséggel, a nép egyértelmű fölhatalmazásával, hiszen másképp puccs lett volna.

Egyszerű bűncselekmény.

Végül, de nem utolsósorban a forradalom, ha nem is ’56-ban, hanem évtizedekkel később győzött azért

is, mert Magyarország a szabad világ legnagyobb katonai szövetségének, a NATO-nak egyenrangú

tagja lett. Míg 1956 novemberében annak a Varsói szerződésnek a csapatai szállták meg hazánkat,

amely katonai szervezetbe alig egy évvel korábban – korántsem szabad akaratunkból – rukkoltattak be

minket. És amely szervezet néhány évvel később minket, magyarokat kényszerített arra, hogy részt

vegyünk a prágai tavasz leverésében…

Pedig mi, kelet-közép-európaiak nem egymás ellenségei, hanem barátai akartunk lenni. Ahogy előtte

évszázadokon át azok lehettünk. Ötvenhatban a forradalmárok a lengyelekkel való szolidaritást, és a

többi közép-európai néppel való békés együttműködést követelték. Évtizedekkel később a

forradalomnak ez a célja is teljesült: a visegrádi négyek együttműködése ma szorosabb és sikeresebb,

mint a rendszerváltás után bármikor volt. Az Európai Unió nyugati – német-francia magjának – nem

csupán ellensúlya, hanem a közösség növekedésének egyik motorja is vagyunk. Egyenrangú és fontos

szereplői Európa sorsának, a jövőnk alakításának.

Hölgyeim és Uraim!

Mindezeket azért sorolom – a teljesség igénye nélkül –, hogy érzékeltessem: az a Magyarország,

amely az ötvenhatosok legszebb reményeiben és céljai közt megfogalmazódott, ha évtizedekkel

később is: az unokák, sőt dédunokák életében, de végül megvalósult. A forradalom szűk 60 évvel

később végül győzött. Ugyanakkor a forradalmak tartós győzelmet csak ritkán aratnak. Sokszor követi

őket szabadságharc, megtorlás és bizony visszarendeződés. A magyar történelemben különösen rossz

ez a mintázat.

De éppen ez jelöli ki a mindenkori utókor felelősségét. Ez óvja meg a nemzeti ünnepeket – az ilyen

vagy ehhez hasonló ünnepségeket is – attól, hogy gépies szertartásokká üresedjenek. Hogy

elveszítsék a jelentőségüket és az üzenetüket. Van tehát jelentősége és nagyon is van üzenete ma az

ünnepnek, október 23-ának. Mégpedig az, hogy a forradalmak eredményeit, vívmányait sosem lehet

magától értetődőnek, örökre adottnak tekinteni. Minden korban, minden nemzedéknek tennie kell azért,

hogy ezek a vívmányokat megőrizze. A szuverenitást és a szövetséget. A szabadságot és az

alkotmányt. Mert ezekre akkor is leselkednek veszélyek, ha éppen nem lánctalpon érkeznek. Egy-egy

nemzet függetlensége mindig bizonyos körök politikai és gazdasági érdekeibe ütközik. És az

egyenrangú nemzetek kölcsönös előnyökön alapuló szövetsége helyett is mindig van, aki csak

birodalmi logikában tudja értelmezni azt a szót, hogy ’unió’. Kizárólag alá- és fölérendeltségi

viszonyban.

Ahogy olyan is volt és lesz mindig, aki forradalmárnak mutatja magát, pedig csak áruló. Emlékezzünk a

kortársak, a szemtanúk elbeszéléseire! Annak idején sokan látták a pesti bérházak gangjáról, hogy a

szomszéd ház udvarán vagy a cselédlépcső sötétjében egy-egy pufajkás vagy megszálló leveti az

egyenruháját és kapkodva polgári ruhát ölt magára. De attól még az áruló áruló marad, ha átöltözik. Ha

másnak mutatja magát, mint ami. Vigyázzunk tehát az álruhás, önmagukat másnak mutató,

mindenkinek tetszeni akaró, de valójában mindenkit csak kihasználó és átverő emberekkel!

Fogjunk össze ellenük éppúgy, ahogy 65 évvel ezelőtt az őseink összefogtak. Védjük meg együtt

azokat a vívmányokat, amelyeket az ötvenhatosok kezdtek el kiharcolni, de a saját életükben még nem

élvezhettek. Védjük meg a szabadságot és a szuverenitást, az európai közösségen belüli

egyenrangúságunkat és az alkotmányos rendet. Ezek a biztosítékai ugyanis annak, hogy

Magyarország magyar ország maradjon a következő 65, 100 vagy 1000 évben is.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában